Előszó
Európa tudományos világa az utóbbi időkben fokozódó érdeklődéssel fordul a messze Kelet felé s a kínai arkhivumok feldolgozás alá kerülő krónikái egyre több fényt vetnek Kelet-Ázsia népeinek, közöttük hún őseinknek Krisztus előtti történetére. E meglepő adatokból epikus erővel bontakozik ki e vitéz és hatalmas nemzet képe, mely Góbi sivatagi zor hazájából a történet legnagyobbszerű világhódítói álmától mámorosodott el s a maga bámulatos politikai szervezetével és hadi felkészültségével már Kr. e. 200 táján egy, az Aral-tótól a japáni tengerig s a fagyos Ob-Jeniszeitől a déli Indus-folyóig terjedő világbirodalmat tudott alkotni. Ha a nemzetk nagyáságt világuralmi eszményeik klasszifikálják s ha az igazi nagy nemzetek azok, melyek fejlődésük folyamán, ha csak egyszer is, a világ meghódítását tüzték ki célul, úgy az ily asszír és egyiptomi törekvések, hellén Nagy Sándori, latin Caezari és germán Nagy Károlyi célkitüzések mind messze eltörpülnek a nagy hún Tanhu-k, Égfiak, a Bahator, Mokány és Dobó főkhánok ama kidolgozott tervei mellett, melyek a napkeleti Csintől, Kínától, a napnyugati Ta-Csinig, Rómáig tűzték ki a hún világbirodalom határait. Meg is hódították Kínát és, tudjuk, Attila még Rómán túl a catalauni mezőkig is elvágtatott...
Magyar hazánk e mostani trianoni nagy bánatában én hún őseink e világbíró nagyságához menekültem: erőtadóan jól esett nekem e nagyság tudata, s megszálott a századok költői álma, hogy a "régiekről emlékezve" s a történeti valóság szigorú korlátai közt mozogva, Kelet-Ázsia históriájának ama legfestőibb korát elevenítsem fel, midőn Kr. e. 220 és 200 között a védekező kínaiak a híres Nagy Falat építették a sárga birodalomba hódítóan betörő hún őseink ellen. Mert a világ e legnagyobb építészeti emlékét, ahogy a kínaiak nevezték: "a tízezer li-mérföldes kősárkányt" valóban a húnok ellen építette a sárga ezerévek legnagyobb és legszörnyűbb császárja: Csin-Shi-Wang-Ti. A húnok Tanhu-ja akkor a nem kevésbbé nagy és félelmetets Bahator, vagyis Bátor főkhán volt s én kettejük, a fehér és sárga Ég Fia küzdelmében láttam meg azt a megkapó nagy drámát, melyet költői sejtésem aztán e regény cselekményének tengelyévé illesztett be. Ők, a világdráma szereplői, rég elporladtak, de a fenyegető hún nagyságot hirdető Nagy fal 2150 év multán ma is javarészt érintetlenül, épen áll. Állnak faragott kőből emelt és 4000 láb magas hegyeken át húzódó falai, álla 25.000 bástyája és különálló 15.000 őrtornya. Ma mértékrendszerünk mellett a kínai 10.000 li mérföld 5760 kilométert tesz ki: ennyi a Sárga-tengertől a sárga Góbi sivatagig húzódó Nagy Fal hossza, vagyis ha például Észak-Amerikába képzelnénk oda, az Egyesült-Államok kontinensszélességének több, mint a felét töltené be. És ezt az egyetlenül álló építészeti csodát Csin-Shi-Wang-Ti a maga szorongatott helyzetében s a húnoktól való rettegésében rövid tizenegy év alatt emeltette! Hogy hogyan, miként, mily minden emberi fogalmakat meghaladó tömegszenvedések árán, arról a pontos kínai krónikákon kívül az akkori régi kínai, de mai is ismert siralmas népénekek tesznek tanuságot. A szörnyű császár Kínának úgyszólván egész férfinépességég a Falra hajtotta: 1.500.000 rab dolgozott állandóan e Falon s az ellankadó munkásokat azonnal - lehetőleg elevenen - beléje temették. Egymillió ily rabmunkás van a Falba beletemetve, hogy a császári babonához képest "szelleim láthatatlan hadserege a Falat védje". És úgy látszik, meg is védték mert a hún utód Dsingisz Khán, csak 1450 év multán Kr. u. a XIII. században tudott az általa áttört Fal résén át újból Kínába betörni.
Annak a nemzetknek, mely ellen a világ e legnagyobb és legnagyobbszerű építészeti emlékét kellett emelni, nagy nemzetnek kellett lennie. És e nemzet a mi ősünk. Az Attilától letiport akkori degenerált Európa barbár szörnynek nézte az erős és egészséges húnt és rettegett Isten büntető Ostorától... Ám becsmérelje az a nyugat ma is hún őseinket, mi büszkék leszünk rájuk! Nagy volt a hún hatalom s nékem e világbíró dicsőség egy távoli sugara az ezredéveken át a szívembe világított; ezzé a regénnyé lett. Nyájas olvasó, fogadd oly szeretettel, mint amilyen szeretettel én megálmodtam és megírtam!
Vissza