A titokzatos idegen

Fülszöveg

„Ha van még irodalmi szenzáció ebben a mi elmédiásodott, elszürkült egyenkultúránkban, akkor Mark Twain Titokzatos idegen című regényének magyar fordítása bizonyosan az. Száz év után végre megjelenik e nagy modern remekmű törzsét alkotó mindhárom történet, kellemesen borzongató órákkal ajándékozva meg a hűséges olvasót, törlesztve egyben a magyar Twainkiadások adósságait is. (...) Mark Twain egyik kevéssé ismert művéről van szó, mely - nem lévén »ifjúsági irodalom« - nem került föl a kötelező olvasmányok listájára, sem az Egyesült Államokban, sem Európában. Nem mintha nem volna lebilincselő olvasmány (nem tudja letenni, aki elkezdte olvasni), vagy ne volna akár bizonyos értelemben »kalandregény«. (...) A tökéletesnek szánt műalkotás, melytől Twain pályája megkoronázását várta, három megközelítésben maradt fönn. A két hosszabb regény, azaz az Ifjú Sátán krónikája és a 44, a titokzatos idegen 1702-ben, illetve 1490-ben játszódik - messzi földön, az Isten háta mögötti Ausztriában. E két elbeszélésben kamasz-narrátort szerepeltet Twain, s csak az Iskolahegyben halljuk a mindentudó narrátor személytelen hangját, amikor is a titokzatos idegen Tom Sawyer és Huck Finn osztálytársa és játszópajtása lesz. A fiúkat mindhárom esetben fantasztikus kalandok várják, miután felkeresi kisvárosukat egy igen rejtélyes idegen, aki velük időzik a legtöbbet. Ez a megnyerő arcú és kellemes hangú, könnyed mozgású fiatalember most természetfeletti képességekkel rendelkezik: agyagfigurákat gyúr és kelt életre, emberi sorsokon fordít, szerencséssé vagy végzetesen szerencsétlenné téve kiválasztottjait vagy kiszemelt áldozatait. Számára ugyanis nincs különbség jó és rossz között, hiszen ő nem ember, hanem angyal: valódi neve Sátán, illetve Negyvennégy, a bukott angyal unokaöccse, de amúgy jó családból való. (...) (Mondatok Bolobás Enikő utószavából) „Tiszta szívemből mondhatom, hogy semmiféle előítéletem nincs az emberi fajtával vagy más poloskával szemben, semmiféle ellenszenvem vagy rosszakaratom. Régóta ismerem már ezt a fajt, és igaz lelkemre mondom, hogy mindig inkább sajnálatot éreztem iránta, semmint szégyenkeztem volna miatta. (...) Az ember semmit nem hoz létre az elméjével [...] Elméje csak egy gépezet, semmi több - önműködő gépezet." (Mark Twain) Vissza