A Titanic képei

Előszó

NÁDAS PÉTER
A SZÍVE KÖZEPÉHEZ
Saját mértéktelenségének igen pontos és méretarányos formát ad, de minden bizonnyal halvány fogalma nincs arról, hogy más emberi élőlények művészetéhez képest az ő művészete milyen mértéktelen.
Ez a mi szerencsénk. Hiszen épp e mértéktelenségre van méretezve. Ami röviden szólva azt jelenti, hogy van a világon egy olyan roppant tömeg és energia, amit egy Balla Demeternek nevezett személy hordoz magában, holott ez többszörösen meghaladja az ő testi méretét és a személyes lehetőségeit. E roppant tömegből és energiából a saját léptékére átszabott eszközökkel és módszerekkel valamennyit átlát, munkára fog, egészét azonban közel sem látja be vagy látja át, hanem mi kapunk róla képet a munkáiban.
Az egész átlátásához és élvezetéhez bizony Istennek kéne lennie, akkor azonban már mi sem láthatnánk belőle semmit, legfeljebb roppant isteni nagyságából egy kicsi részletet. Kár lenne. Szerencsére Balla minden izében nagyon emberi. Jákobként még arra is kész, hogy megverekedjen Istenével. Bátorsága és gyanútlansága szintén a mi kivételes szerencsénkhez tartozik.
Elvileg a fotográfia lenne a kifejezési eszköze, s erről igazán minden elsajátíthatót és tudhatót birtokol, szakmai jegyek alapján mégsem mondanám meg, hogy ki a mestere. Talán önmagát tanította meg csupa olyasmire, amit mások nem tudhattak. A magyar fotográfiában nincsenek olyan irányok vagy stílusok, amiket évtizedek alatt kidolgozott. Azt sem mondanám, hogy a mértéktelenségén kívül lenne valamilyen stílusa.
Nem dokumentál, még önmagát sem dokumentálja, nem követ, nem kötelezi el magát, nincsen eszméje, nincsen ideológiája, nincsen világképe, és főleg nem ábrázol semmit. Azon kívül, amit senkire nem emlékeztetően látomásként lát. Néha egyenesen az a benyomásom, hogy ízlése sincs vagy rossz az ízlése. Vissza