Előszó
Állítsuk bele életünkbe a szép, nemes s erős életbe vetett hitünket, a hitet az eszményekbe, a hitet az erkölcsi rendbe, a hitet a törvénybe s az erőbe! Aki hisz, az üdvözül, vagyis örökké él!...
Tovább
Előszó
Állítsuk bele életünkbe a szép, nemes s erős életbe vetett hitünket, a hitet az eszményekbe, a hitet az erkölcsi rendbe, a hitet a törvénybe s az erőbe! Aki hisz, az üdvözül, vagyis örökké él!
Higgyünk Istenben s Krisztusban, a belőlük sugárzó eszményiségben s a hozzájuk vezető utakban!
Ahogyan a föld s a bolygók bele vannak akasztva a napba s ahogyan a mi világunk bele van merítve a napsugárba: úgy kell a lelkünket beleakasztani s belemeríteni az Istentől sugárzó eszményiségbe. A mi célunk itt a földön küzködő, fejlődő, kialakuló, nemes, krisztusi egyéniségekké lenni, kik a halál portáján szét ne foszoljanak megsóhajtott ködfoszlánnyá, hanem akik azon a küszöbön is átlépnek, mert nekik a halál is csak életváltozás, új regiszter, új életfutam!
Az életnek értelme az élet, de úgy, hogy az folyton magasabb, tartalmasabb, éneklőbb, győzelmesebb élet legyen. A nagy célok hierarchiája minden keresztényt a folyton emelkedő élet királyi lépcsője elé állít. Az élettelen lét hordja a vegetatív életet, a vegetatív élet az állati, ösztönös életet, az állati élet a szellemit, a szellemi életet pedig az eszmények vonzzák s a törvények igazítják, hogy magára öltse Krisztusban az isteni erőt s az isteni szépséget, a legszebb, a legharmonikusabb férfiasságot.
Vissza