A tiszaeszlári bűnper

Előszó

1932 április 1-én volt ötven esztendeje annak, hogy egy tiszamenti faluban, Tiszaeszláron, nyomtalanul eltűnt Solymosi Eszter, tizenötéves parasztleányka, kinek neve csakhamar az egész világsajtót bejárta, s az egész művelt világ érdeklődését az addig ismeretlen kis falu felé irányította. Eltűnése arra a napra esett, midőn a tiszaeszlári zsidók új hitközségi metszőt választottak és e célból több idegen zsidó fordult meg a községben. Csakhamar felmerült a gyanú, hogy a leánykát az idegen zsidók tüntették el, és megindult a tiszaeszlári bűnper, amely másféléven át a legnagyobb izgalomban tartotta az országot, és naponta foglalkoztatta a világsajtót is.
Bűnper sem azelőtt, sem azóta nem keltett nagyobb izgalmat és érdeklődést nemcsak Magyarországon, hanem, a Dreyfus-ügy kivételével, világszerte sem. A nyolcvanas évek legnagyobb eseménye volt ez a bűnper, nemcsak bűnügyi, hanem politikai és társadalmi vonatkozásaiban is, és ennek folyamán és ennek eredményeként indult meg az a nagy antiszemita mozgalom, amely az ország határain is túlterjedt és egészen a nyolcvanas évek végéig tartott.
A tiszaeszlári pert a mai nemzedék teljesen egyoldalú, ferde, hamis világításban ismeri. Évtizedek óta úgy él a köztudatban, mint egy középkorra emlékeztető boszorkányper, mint az ártatlanul üldözött zsidóság nagy mártiriuma, s az antiszemita gyűlölködés gonosz találmánya.
Mindezt a zsidóság vitte így be a köztudatba, sajtója révén, és főleg Eötvös Károly segítségével, aki a per történetét húsz évvel annak befejezése után ismert háromkötetes munkájában megírta. Eötvös, akiről egyébként is köztudomású, hogy írásműveiben közölt adatai teljesen megbízhatatlanok, ebben a könyvében különösen sok valótlan, költött adatot hordott össze és lépten-nyomon a legkirívóbb ellentmondásokba került, amelyekről még írásművészetének gazdag eszközeivel sem tudja elterelni az olvasó figyelmét. De ezenkívül Eötvös, aki a bűnperben védőként szerepelt, a védőügyvéd elfogult, egyoldalú nézőpontjából írta meg a per történetét, amely tehát, a szándékos ferdítésektől eltekintve, már ezokból is nélkülözi a tárgyilagosság legkisebb mértékét. Vissza