Előszó
Aki egyszer szegedivé lesz, az is marad élete végéig. Olyan ez, mint az első szerelem: bármi történik is, a kötelék megmarad, összeköt, néha még erősebbé is válhat, mint valaha.Nehéz és egyben felemelő érzés most önök előtt ezen a helyen erről írnom. Nehéz, mert férjemnek Debreczeni Pálnak kellene itt szólni, mint ahogy azt tette öt és tíz évvel ezelőtt. Debreczeni Pálnak, akinek a Szegedért Alapítvány ötletgazdájaként, mentoraként sikerült létrehoznia egy intézményt, amely a mai töredékes, szétesett világunkban a hűséget, a tiszteletet, az emberséget és az értékek megbecsülését testesíti meg. Ugyanúgy sajátjának vallotta ezeket az elveket mindig, mint ahogy én is. A fájdalmassága mellett felemelő is ez a szerep számomra, hiszen azokkal lehetek együtt, akikben a férjem hitt. Mert egy alapítvány, egy ötlet önmagában csak idea. Azzá, amivé a Szegedért Alapítvány lehetett, azok tették, akik a kezdetektől fogva éltetik, működtetik, támogatják, és képesek ebben a munkában félretenni mindazt, ami ma Magyarországon megoszt minket. Az Alapítvány sikerének titka, hogy a szegediek rendületlenül kitartottak alapelveik mellett. Az alapító okiratban húsz évvel ezelőtt rögzített értékek ma is időszerűek, ezek szellemében cselekszünk: a közjót és a várost szolgáljuk; függetlenek vagyunk, nem politizálunk; átláthatóak vagyunk, minden bejövő és kifizetett forinttal el tudunk számolni, valamint egyetlen vezérlő elvünk az ÉRTÉK.
A Szegedért Alapítvány klasszikus nonprofit szervezet, a civil szektor legszebb megnyilvánulása: díjakat és támogatásokat oszt, miközben önmaga adományokat gyűjt, és ezekből valósítja meg vállalt hivatását. Hogy milyen sikerrel, azt jellemezze néhány adat:
- a húsz év alatt közel 150 millió forintot fordítottunk díjazásokra és pályázati támogatásokra;
- közel 300 könyv, DVD, CD és film jelent meg támogatásunkkal,
- több mint 150 tanulmányúthoz segítettük hozzá a fiatal szegedi kutatókat és művészeket;
- valamint több mint 150 konferencia, kiállítás, fesztivál sikeres megrendezéséhez járultunk hozzá.
A Szegedért Alapítvány a város gazdálkodó szervezetinek és polgárainak adományaiból él. Köszönet azoknak, akik adományoztak és adományoznak, támogatásuk nélkül nem valósulhattak volna meg céljaink! Ma, amikor a gazdaság válságban van, még nagyobb szükség van az adományokra! Külön köszönet azoknak, akik ezt felismerték! Úgy gondolom, hogy illő megemlékezni azokról is, akik önkéntes munkájukkal szolgálják az Alapítványt. Az Elnökség és a Kuratóriumok tagjairól. Közülük külön is megemlítem a Tudományos Kuratóriumból Békési Imrét és Sávai Jánost; a Művészeti Kuratóriumból Szuromi Pált és Weninger Richárdot; a Társadalmi - Állampolgári Kuratóriumból Gellérfy Lászlót, Ladányi Zsuzsát és Szávay Istvánt, akik a kezdetektől, immár húsz éve végzik hozzáértéssel és alázattal, minden ellenszolgáltatás nélkül kurátori tevékenységüket! A díjátadás alkalma az 1879-es szegedi Nagyárvíz napjához, március 12-höz kötődik. A javaslat Péter Lászlótól - egyik fődíjasunktól - származik, aki úgy érvelt, hogy bár ez egy természeti katasztrófa évfordulója, mégis a város újjászületésének napja. Az emberi összefogás mindenben a lehetséges legnagyobb védelem! Kettős jubileumra emlékezünk: 130 éve történt a Nagyárvíz, a Szegedért Alapítvány pedig 20 éves. Megtisztelő számunkra, hogy gálaműsorunkon köszönthettük az Európa-díjas városok képviselőit, akik az árvízi jubileum ünnepi programjaira érkeztek Szegedre. Örülök, hogy együtt köszönthették és ünnepelhették velünk a díjazottakat. Szegedivé lenni lélekben, vagy valóban sem nehéz, hiszen ez a város, mint az első szerelem sokakat elbájol, meghódít, rajongójává tesz.De szegedinek maradni úgy, hogy részesévé, generálójává, éltetőjévé váljunk mindannak, amitől ez a város minderre képes, már sokkal nehezebb. Ez már elkötelezettség, kitartás és valami olyan közösségi szellem megélése, gyakorlása, amely ma is képes lenne arra, hogy változást hozzon bármely magyar város életében.A szegediek büszkék lehetnek arra, hogy a Szegedért Alapítvány szellemisége, eredményei, működése mintaként szolgálhat bárhol a hazánkban. Kérem, hogy képviseljék ezt bárhova veti is önöket a sors,mert a küldetés, amely 20 évvel kezdődött nem ért véget. Az Alapítvány munkássága az alapítók szándéka szerint nemzedékeket, korszakokat kell, hogy átíveljen. Ennél kevesebbre nem is vállalkozhatunk!
Vissza