A tilfordi hid kakasa

Előszó

Részlet a műből:
"Az 1348. év julius havában, Szent Benedek és Szent Swithin napja köztt, különös dolog történt Angliában. Kelet felől óriása, vöröses, vészterhes fellegek tornyosultak és borították el lassanként a derült égboltozatot. Ennek a különös felhőnek az árnyékában lehullottak a fák levelei, megszüntek a madarak énekelni s a marhák és juhok csoportokba verődve bujtak össze a kerítések tövében. Homály borult az egész országra; az emberek szeme a különös felhőre tapadt és szívükben a balsejtelem ütött tanyát. Megteltek a templomok, remegő papok adtak áldást és szolgáltattak ki szentségeket a remegő embereknek. A szabadban nem röpködtek a madarak, nem susogtak a falevelek és nem hallatszott a Természet ezernyi megszokott más hangja sem. Minden csendes volt és semmi sem mozdult meg, csak a nagy felhő, mely egyre hömpölygött az égbolton, egyik gomoly a másik után. Nyugat felé még derült volt a nyári égbolt, kelet felé azonban csak a lassan-lassan terjeszkedő nehéz felhő látszott, mígnem eltünt az utolsó kék sáv is és az egész óriási égboltozat olyan lett, mint egy nagy ólombura.
Aztán elkezdett esni az eső. Egész nap, egész éjjel, egész héten, egész hónapban esett, amig csak el nem felejtették az emberek, milyen a kék égbolt és milyen a napsütés. Nem volt sűrű, de szüntelen, állandó és hideg eső volt, hogy az emberek belefáradtak monoton zajába és a tetőrész folytonos csepegésébe. Egyre csak az a nagy, sűrű, nehéz felhő huzódott keletről nyugatra és egyre hullott belőle az eső. Senki sem látott messzebb háza ajtajából egy nyillövésnyinél az egyre hulló eső sűrű fátyola miatt, míg végül aztán már senki nem is nézett ki, mert mindenki kétségbe volt esve, hogy nem lát semmi változást. Esett az aratás ünnepén, esett Nagyboldogasszony napján és esett még Szentmihály napján is. A termés és a széna megfülledve, megfeketedve rothadt a földeken, mert nem volt érdemes behordani. A juhok pusztultak, a szarvasmarha szintén és így nem is igen volt már mit leölni Márton napján, mikor a télire valót be kellett volna sózni. Éhinségtől féltek, de még annál is rosszabb volt, ami ezután következett." Vissza