Ez a könyv egy sorozat második része, a sikerlistás A kultúra megszállása folytatása. A szerző ebben a művében bemutatja, hogyan használta a Kádár-diktatúra propagandaeszközként a Magyar Televíziót, gondosan kiválogatva a munkatársakat, különös tekintettel a tévé jövendő "arcaira". A "nagy pillanat" 1957. május elsején érkezett el, az ötvenhatos forradalom és szabadságharc leverése után Kádár János a tévé által élőben közvetített felvonulással üzent: a Magyar Népköztársaság leszámolt az "ellenforradalommal". Ekkor még a megtorlás időszakát szenvedte meg az ország, később következett a konszolidáció, de a diktatúra ebben is kulcsszerepet szánt e vezető médiumnak. Ötvenhat után csak a legmegbízhatóbb, nagyon gyakran kommunista családból érkező vagy ideológiailag elkötelezett emberek kerülhettek a tévéhez, voltak, akiket a hírhedt ÁVH-tól helyeztek át, mások a Néphadseregtől jöttek, megint mások bizonyítottan a kádári titkosszolgálatnak dolgoztak Olyan tévés legendák hátterét ismerhetjük meg, mint Ipper Pál, Vitray Tamás, Juszt László, Kepes András vagy éppen Frei Tamás.
Mező Gábor (1980) újságíró, a Századvég vezető kutatója. Fő kutatási területe a posztkommunista hatalomátmentés, illetve Magyarország 1945 utáni története. Eddig megjelent művei: A média lenyúlásának titkos története (2021), Ellopni a lelket, megtörni a testet (2021), A kultúra megszállása (2023), A népirtás csöndje (2023).
Google, Facebook, Apple, Microsoft fiókkal való belépés/regisztráció eseténautomatikusan elfogadja az Általános Szerződési Feltételeket.
Elfelejtett jelszó
Kérjük, adja meg azonosítóját, és a hozzá tartozó email címet, hogy jelszavát elküldhessük Önnek!
A *-gal jelölt mezők kitöltése kötelező!
Azonosító név/E-mail cím* Azonosító és e-mail cím megegyező
E-mail cím*
(2009 március óta a regisztrált ügyfelek azonosító neve megegyezik az email címmel)
Ha az azonosítóját sem tudja megadni, kérjük, hívja az ügyfélszolgálati vonalat:
+36-62-452-833
×
1
2
3
Regisztráció
×
Regisztráció
Regisztrációja sikeresen megtörtént.
Megadott e-mail címére megerősítő e-mailt küldtünk. Ahhoz, hogy a regisztrációja véglegesedjen, és le tudja adni rendeléseit, kérjük, kattintson a levélben található linkre. A megerősítő link a kiküldéstől számított 48 óráig érvényes, ezután a regisztrációs adatok törlésre kerülnek.
Kérjük, jelölje meg az érdeklődési körébe tartozó témaköröket!
Mehet
×
Regisztráció
Az ön által megjelölt témakörök:
Temakor_1
Beállíthatja, hogy emailben értesítőt kapjon az újonnan beérkezett példányokról a bejelölt témaköröknek megfelelően.
Beállított értesítőit belépés után bármikor módosíthatja az Értesítő menüpont alatt:
létrehozhat új témaköri értesítőt
inaktiválhatja értesítőjét, ha éppen nem kíván a megadott témában értesítőt kapni
törölheti véglegesen az adott értesítőjét
szerkesztheti jelenlegi értesítőjét, ha még részletesebben szeretné megadni mi érdekli.
Az Ön választása alapján naponta vagy 3 naponta kap tőlünk emailt a beállított értesítőjéről.