A természet könyve

Előszó

Sok olyan könyvet írnak, sok olyan beszédet tartanak az emberek, amelyekben a mi világunknak, a körülöttünk lévő természetnek gyakran csodálatos dolgairól szólnak. Sok ilyen írásban, beszédben figyelmeztetnek bennünket a természet hatalmas, sokszor áldásos, de sokszor bizony romboló erőire; büszkén hivatkoznak arra, hogy íme az ember képességei mennyire szembe tudnak szállani ezekkel az erőkkel; mennyire tudnak rajtok diadalmaskodni, vagy tudják ezeket az ember céljaira felhasználni.
Sokszor a természet szépségeit írják le s megint az emberi ész hatalmas képességeivel dicsekedve magyarázgatják meg, hogyan keletkeztek ezek a szépségek, hogyan terem, növekszik a virág; hogyan jött létre az ember; mik azok a szép csillagok, amikben tiszta estéken elgyönyörködünk.
Sok ilyenféléről van szó ezekben az írásokban, beszédekben. De egyről ritkán emlékeznek meg. Arról, aki mindezeket megteremtette, aki az emberbe beléojtotta az észbeli képességet, a törekvő akaratot. Ha pedig megemlékeznek, akkor azért teszik ezt, hogy letagadják, cáfolgassák létezését.
Különös dolog ez. Ha a gondolkodó ember kimegy a szabadba s ott elgyönyörködik a viruló növényzetben, vagy elnézi a ragyogó égboltot; amikor a természet romboló erőinek hatását érzi; amikor a könyveiben tanulmányozza a természet világát, mindig épp a természet szemlélése erősíti meg benne legjobban az érzést, amely úgyis ott lappang lelkében s amely érzés a világ létezésének, elrendezésének végső okát valami rajtunk kívül, felettünk álló hatalomban keresi. Vissza