A tér, a tárgyak (dedikált példány)

Fülszöveg

Az 1927-ben Kárpátalján, az egykori Ugocsa vármegyében, Tiszasásváron született, Kossuth-díjas lator László költőként, műfordítóként, esszéistaként egyaránt kiemelkedő alakja napjaink magyar irodalmának. Az Európa Könyvkiadónál a latin csoport élén évtizedeken át vezető szerepe volt benne, hogy a világirodalom a legmagasabb szinten honosodott meg magyarul, egyetemi szemináriumáról több generáció új költő- és fordítótehetségei rajzottak ki és emlegetik máig mesterükként, a rádióban és a televízióban pedig az egész országot oktatta és oktatja olykor még ma is az irodalom ismeretére és értésére.
Költészete olyan tömény, olyan sűrű, hogy a versek szükségképp ritkák. Ez a kötet húsz új és öt átírt (részben csak kijavított) régi verset tartalmaz, melyek eredeti formájukban soha nem jelentek meg, hatvan- és ötvenhét évesen is újak tehát. A két idő amúgy is összeér ebben a kötetben. A háborúból induló, még szinte kamasz költő alapélménye a pusztulás: "Koloncokat hordok magamban. / Mit tegyek a lidércek ellen? / Sápadt arccal sovány halottak / járkálnak emlékezetemben." Az egyik új versben pedig ezt olvassuk: "szervetlenné romlott valaha-testek / közt kelletik mind s mind alábbra szállnom." Alábbra, az álom hínáros mélyeibe. De nem csak itt gyülekeznek a pusztulás eltemetett erői. A halálnak a háborúban megtapasztalt tömegborzalma mint személyes veszteség és fenyegetés ölt most már egyedi arcot. A versekben megszaporodik a lator érett költészetében korábban oly ritka egyes szám első személy. A vakítóan fényes látványokat felváltja a derengés, a valóság tényleges és vágyból összeálló, egymáson áttetsző szintjeinek, tárgyainak többféle jelentéssel telített tere. "Összecsúszik az ébrenlét s az álom, / a test a lélek ködképeivel." A színek sem vesznek el azért, de főként a verssé írt festményeken élnek. mert ez is fontos vonala a kötetnek, s abban teljesedik ki, hogy az újakat két régebbi vers fogja keretbe, a festő és a szobrász műtermének képében mutatva fel a foghatón túlnyújtózó vágyakozásnak csak a művészetben megvalósítható eredményét, s visszakapcsolva egyúttal az új kötetet a korábbi lator-líra áramkörébe. Vissza