Előszó
Részlet a könyvből - A tengeri medve:
"Már indulást jelzett a vonat, amikor taxim a pályaudvar elé kanyarodott. Jegyem volt szerencsére, így hát áttörtem a jegyszedők kordonját - hogy azt mondja, mozgó vonatra felszállni tilos - és sikerült elkapnom az egyik lépcső vasát. Egy férfi álldogált az ajtóban, s látva versenyfutásomat, szolgálatkészen elémjött a legalsó lépcsőfokra. Az ő segítségével minden baj nélkül fel is kapaszkodtam a vonatra.
- Köszönöm, - mondottam lihegve - nagyon kedves... nézd csak, hát te vagy az, öreg tengeri medve - örvendeztem, mert előzékeny útitársamban régi iskolatársamat és barátomat fedeztem fel.
- Én is csak most ismerlek fel, hová igyekszel ilyen jókor reggel?
- Kiruccanok kicsit a pilisi hegyekbe. Hát te öreg tengeri fóka?
- Esztergomba megyek, meglátogatom a nagybátyámat, gyengélkedik az öreg.
Miután kiörvendeztük magunkat, letelepedtünk. Az iskola padjaiban meleg barátság fűzött össze, de később az élet forgatagában elszakadtunk egymástól. Elkérdeztük, ki mit csinál, hogy megy sora. Hamar kiderült, hogy egyikünk sem lett miniszter, sem híres ember.
- Sebaj öreg tengeri medve, - szóltam és barátságosan hátbaütöttem.
Barátom összerezzent. Már harmadszor veszem észre, hogy nem tetszik neki valami. Mi lelhette az öreg tengeri fókát? Ez volt a becéző neve. Ő maga kért meg mindenkit rá, hogy így szólítsuk: szerelmese volt ugyanis a tengernek. Ha jól emlékszem, még gyermekkorában szüleivel lent töltött valahol az isztriai félszigeten néhány nyarat és azóta élt-halt a tengerért. Órák hosszat tudott mesélni tengeri élményeiről, útjairól, melyeket hajón, csónakon, vitorláson tett meg. Megbántottam talán valamivel. Legjobb lesz, ha megkérdezem, régi barátok közt nincs helye a félreértésnek."
Vissza