A tegnap minősége - Sziráki András szociografikus önéletrajza
Tartalom
"A ma minősége, a holnap mennyisége!" - ezzel a mondattal Franciaországban,
Saverne-ben, a Kuhnnél találkoztam, még az 1970-es években.
A nyugati gyárakban ritkán voltak jelszavak a falra festve, ezért
is érdekelt, hogy mit jelenthet a felirat. Nálunk gyakoribbak voltak a
jelmondatok, ám azt tanultuk, hogy a mennyiség csap át minőségbe és
nem fordítva. Mi a cégnél mégis inkább az elzászi gyárban látott iparos
bölcsességhez ragaszkodtunk.
[...]
Nem titkolom, hogy a nemzeti tőke kialakítása jegyében felkínálták nekem
az engem helyzetbe hozó magánosítás lehetőségét. Aki megkeresett
elmondta, hogy egészen magas helyen is szívesen látnának tulajdonosi
pozícióban.Váratlanul ért az ajánlat. Késobb sokszor úgy érzem, hogy
rossz döntést hoztam, amikor végül nem fogadtam el. Meggyőződésem,
hogy a nagy tapasztalatokkal rendelkező szakemberek, a meglévő jó
nyugati beágyazódás biztosította volna a talpon maradást. A feltételek
egyes elemeitől azonban idegenkedtem. Nem akarok más privatizációs
eljárásokra árnyékot vetni, és nyilvánvaló, hogy a maga módján
mindegyik különböző volt. Mindenesetre, az én esetemben egyértelműen
követelményként jelent meg a szükséges hitel biztosítását követően
a "visszaosztás". Több helyre kellett volna különböző összegeket
juttatnom. Ez engem zavart. Vonakodásomat gyerekesnek minősítve
próbáltak meggyőzni arról, hogy az ilyesmit nem kell különösebben
mellre szívni. Számos példát mondtak arra, hogy olyan korszakot élünk,
amelyben nem szabad szívbajosnak lenni. Azt tanácsolták, fogjam fel
úgy, hogy a tulajdonba vételt nem magamért, hanem a cégért, a munkahelyekért,
egyszóval másokért teszem. Én ehhez túlságosan "szögletes",
de azt is mondhatom, hogy törvénytisztelő voltam. Emellett, azzal az
erkölcsi gáttal is küszködtem, hogy a sokéves közös munkánk eredményét
nem tisztességes dolog egyedül elsajátítanom. Így rövid gondolkodás
után nemet mondtam. Utólag persze sokat töprengtem azon, mi
történt volna, ha másként döntök, már csak a Mezőgép késobbi sorsa
miatt is. Azt hiszem, hogy egyik oldalról nagyon sajnálom, hogy a tulajdonosi
kibontakozás lehetőségét nem vettem kézbe, nem mutattam
meg, hogy a saját cégem menedzsereként mire vagyok képes. Már sose
derül ki, így nyilván önteltségnek tűnik, de valószínűnek tartom, hogy
normál körülmények között egy magas műszaki színvonalú, versenyképes
céget tudtam volna felépíteni és üzletemberként valahová a hazai
TOP 100 végére eljutottam volna. Hogy az esélyt nem ragadtam meg,
csak magamat okolhatom, már amennyiben bárkit is okolnom kell...
Sziráki András