Előszó
Korunk legsajátosabb életterei a társasházak, melyek úgy jöttek létre, ahogy a modern korban számos más jellegű társulás, vagyis többségükben a legnagyobb motiváló erő a kényszer volt.
A társasházban élők jogokat gyakorolnak és kötelességekkel bírnak. Azonban az a kényszer, amely létrehozta őket, szükségszerűen megjelenítette azt a válságot, amelyben jelenleg a társasházak vannak.
Közös életterünk a Föld, és annak egy elkülönített világa, a ház, amelyben élünk. Amely mindig csak látszólagosan lehet a miénk vagyonjogilag, illetve más vonatkozásban ugyan birtokoljuk, de mégis az emberi kapcsolatok százai befolyásolják azt a tulajdont, azt a kis életteret, amelyben élünk, él velünk a családunk. Ahol a vágyaink, szorongásaink, családi életünk a leginkább realizálódik.
Hatalmas felelősséget vállaltunk magunkra, amikor a 2010. évi társasházi törvény megszületése után úgy éreztük, hogy a feladatot nem végeztük el. Azt, hogy minden társasház minden lakójáért valamilyen fokban felelősséget kell vállalnunk, vagyis áttételesen közel két millió ember életéért kell felelünk. Természetesen nem gondoljuk, hogy vállalásunknak túl kell terjeszkednie azokon a határokon, amelyet az ésszerűség diktál. Mégis úgy gondoljuk, hogy foglalkoznunk kell a mai Magyarország egyik szociálisan legmeghatározottabb tényezőjével: a társasházzal. Ha végiggondoljuk magát a fogalmat, amely a XX. század elején jött létre, és azt, hogy maga a „társasház" nem jól definiált fogalom, hiszen a lakók száma, a házban elfoglalt életterük nagysága, társadalmi beilleszkedésük foka, családi életük megélése oly mértékben különbözteti meg őket, hogy az integrációnak a lehetősége sok esetben rendkívüli nehézségekbe ütközik.
Ez az igazi kihívás, amely a Fidesz-Magyar Polgári Szövetség és a Kereszténydemokrata Néppárt Népjóléti Kabinetjét arra sarkallta, hogy magáénak érezze ezt a hatalmas témakört. Megrendeztük az első konferenciát, amelyen neves előadók, gondolkozók próbálták megfogalmazni a társasházak működésének sajátosságait, és fogalmaztak meg fontos javaslatokat a szabályozás mikéntjére. Mi ezeket megpróbáltuk mindenki számára érthetővé, feldolgozhatóvá tenni, ezért ezt az összeállítást ajánljuk mindenkinek, aki társasházban él, aki társasház közös képviselője, aki szakmai kapcsolatban van a társasházban élőkkel (jogász, szociológus).
Vissza