A Tantervelmélet forrásai 7.

Előszó

„Habent sua fata libelli" - idézzük gyakran Ovidiusnak tulajdonított, de bizonyosan Terentius Maurus (De litteris) megállapítását. Soha nem volt időszerűbb ez az idézet mint a XX. században, ahol nemcsak megvolt a könyveknek a maguk sorsa, története, hanem a végzet már gyakran kéziratban elérte azokat. Az 1934. évi középiskolai reform útját végig kísérő kötet kézirata éppen harminc esztendővel ezelőtt készült el, három évtizede várta sorsa jobbra fordulását. Az egykori Pedagógiai Tudományos Intézet megbízásából jelentős fonásfeltáró munka folyt az Országos Levéltárban 1955/56-ban. A magyar neveléstörténet e jelentős műhelye, amelynek olyan tagjai voltak mint Zibolen Endre, Ravasz János, Simon Gyula, Felkai László, később örökre felbomlott. Jelen sorok írójának lehetősége nyílott e munkába bekapcsolódnia, ekkor állította össze a reform forrásanyagát bemutató szemelvénygyűjteményét is. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium (1867-1944) levéltári anyagának feltárása volt a kutató csoport feladata. Bár a szerzőt érdeklődési köre a „magyar Risorgimento" (1825-75) politika- és művelődéstörténetéhez kötötte, mégis Eötvös József népoktatási politikájáról írott tanulmánya volt a „belépőjegye" a munkaközösségbe, s vállalta a későbbi korszak vizsgálatát is. Anélkül, hogy elhagyta volna kutatási területét, megértette a kronológiai sorrendet mellőző, célszerűségi, hasznossági szempontokat szem előtt tartó kutatási koncepciót. A két világháború közötti korszak iratanyagának feltárása, a közvetlen múlt megismerése tűnt a legsürgősebbnek. A nagyszabásúnak ígérkező munka első részét sikerült elvégezni. Jelentős cédulaanyag készült el, megőrizve a legfontosabb adatokat, megadva a tartalmi kivonatokat. Ez a munka azonban torzó maradt és egyúttal megismételhetetlen, mert az 1956-os októberi-novemberi harcokban a találatot kapott Országos Levéltár épületében ezek a források sok és más értékes anyaggal együtt, így a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium iratanyaga is, a lángok martalékává vált. Elpusztult tehát a szerző által összeállított kötet nagy részének eredeti iratanyaga is, kivéve az országgyűlési naplóban megmaradt parlamenti vitát. A bekövetkezett károk súlyát azok tudják igazán értékelni, akik részt vettek e munkában és ismerhették az eléjük táruló forrásanyag értékét. Hamuvá égett - többek között - Eötvös második miniszterségének iratanyaga, eredeti fogalmazványai, soha nyilvánosságra nem került írásai, a magyar közoktatásügyi törvények, rendeletek előkészítő iratai. Továbbá értékes tanulmányok, szakértői állásfoglalások, s sorolhatnánk még oldalakon keresztül. Ha a magyar nevelés- és oktatástörténet forrásanyagának átfogó feltárásához ismét hozzáfognak, akkor sajnos már csak a teljesség igénye nélkül lehet a megmaradt levéltári anyagot áttekinteni: a Miniszterelnökség (minisztertanácsi jegyzőkönyvek), az Országgyűlés (törvényjavaslatok, bizottsági tárgyalások), a társminisztériumok, a törvényhatóságok, az egyházak és az egyes intézmények levéltárai, magánszemélyek (egykori közéleti férfiak) iratai szolgálhatnának alapul a kutató munkához. De térjünk vissza kötetünk sorsához, történetéhez! A kötet tehát elkészült 1955/56. telén, majd a bevezető tanulmánnyal kiegészítve várta napvilágra kerülését. Az idők nem kedveztek, a műhely felbomlott, a kutatók elszéledtek, a „közlés" lehetetlenné vált. Néhány megbeszélésre még sor került. Mindenki igen érdekesnek találta, de módosításokkal, kihagyásokkal vélte közölhetőnek. A „fekete-fehér" történelemszemlélet, nevezzük inkább „aktuálpolitikai" szemléletnek, nem minden esetben tűrte az eredeti szövegek, s az egykori szereplők előnyősnek vélt bemutatását. Természetesen az „öncsonkítást" nem vállalhattuk, hiszen a szemelvénygyűjtemény is teljességre törekszik: a válogatás szempontjaival kötelezi az összeállítóját saját álláspontja megtartására. Maradt kéziratban a kötet! Időnként egy-egy levél az illetékes intézeteknek, a Magyar Pedagógiai Társaságnak, a Tankönyvkiadónak stb., amelyben unos-untalan megismételtük: a közölt anyag az egyetlen megmaradt fonása az 1934-es középiskolai reformnak, hiszen az eredeti iratanyaga elpusztult. Vissza