A tanitás művészete

Előszó

Szinte azt mondhatom, hogy egész életemben tanítással foglalkoztam, mert alig voltam 13 éves, midőn már magántanítói tisztet vállalék magamra. Ekkor a gymnasium harmadik osztályába jártam és ettől kezdve évek hosszú során át nem szűntem meg tanítani. Ezzel kerestem meg kenyerem kizárólag, mint a gymnasium felső osztályainak növendéke és nagyobbára, mint budapesti egyetemi polgár, még pedig nemcsak magán-nevelői minőségben, hanem egy jól rendezett nyilvános népiskolában nyert alkalmazásomban is. Úgy, hogy hő kívánságom támadt magam a tanítói pályára illetve középiskolai tanárrá képezni ki s hogy mégis a jogi pályára léptem, ennek több egyéb körülmény között legfőbb oka az volt, hogy önfentartás tekintetében magamra valék utalva és ügyvédi irodába való lépés megélhetésemet megkönnyíté. A mint napi munkám után az irodából kiszabadultam, futottam megadni a leczkét s mondhatom, hogy e kötelesség teljesítésére mindig örömmel siettem, mert ez nem tehernek, hanem szórakozásnak tűnt föl nekem. A tanítói hivatás iránti mély és igaz előszeretetem mint joghallgatót arra indított, hogy heti 5 órás collegiumban a paedagogiát hallgassam az egyetemen. Nem sokára Szolnok-Doboka vármegye országos hírű és érdemekben dús főispánja, Bánffy Dezső báró úr ő méltósága kegye következtében, közigazgatási hivatalnok lett belőlem. Valóban nem egyszer sajnálkoztam a felett, hogy állásom a tényleges oktatástól elzár, mindamellett nem szakítottam végleg első szerelmemmel. Társadalmi érintkezésbe léptem az iskola munkásaival, kiket «műhelyökben» kerestem föl s ha csak tehettem, soha sem mulasztám el gyűléseikből részt venni, vizsgáikon tanú lenni. Vissza