A tanárember

Előszó

Ha egy kicsit is értenék Sigmund Freudhoz meg a pszichoanalízishez, minden bajomat nyomorúságos írországi gyerekkoromra fognám. Ez a nyomorúságos gyerekkor fosztott meg az önbecsülésemtől, miatta tört rám rohamokban az önsajnálat, miatta bénultak meg az érzelmeim, miatta lógtam ki mindig a sorból, váltam iriggyé és hiányzott belőlem a tekintélytisztelet, miatta lassult le a fejlődésem és miatta nem sikerült zöldágra vergődnöm a lányokkal, miatta nem jutottam előbbre a világban, és váltam szinte alkalmatlanná arra, hogy beilleszkedjem az emberi társadalomba. Hogy miként lett belőlem tanár és miként sikerült megmaradnom a pályán, azt a mai napig sem értem, mindenesetre nagy ötös jár nekem azért, hogy évtizedeken át kibírtam a New York tantermeiben. Kitüntetést érdemelnek, akik túlélik nyomorúságos gyerekkorukat, és tanárnak mennek - elsőként pedig nekem kellene megkapnom a kitüntetést meg a vele járó csillagot a későbbi szenvedéseimért.
Volna kit hibáztatnom. A nyomorúságos gyerekkor nem magától adódik, hanem megteremtik. Léteznek sötét erők. De bárkit okoljak is érte, a megbocsátás szellemében teszem. Ennek értelmében megbocsátok a következőknek: XII. Pius pápának; általában az angoloknak és különösen VI. György királynak; MacRory bíborosnak, aki gyerekkoromban Írország legfőbb ura volt; Limerich püspökének, akinek a szemében minden bűnnek számított; Eamonn De Valerának, Írország korábbi miniszterelnökének (taoiseach), majd elnökének. Vissza

Fülszöveg

El tudnak Önök képzelni egy magyarórát, ahol ételrecepteket énekelnek a gyerekek? Ahol zeneművé komponálják az irlandi ürügulyást meg a reggeli kolbászos rántottát? Nem ahhoz kellene inkább ragaszkodni, hogy mindennap hozzák magukkal a tankönyvüket, annak érdekében, hogy a mélyebb jelentésekre vadásszanak, azok után kutakodjanak? Ha eddig nem tudták volna elképzelni ezt, Frank McCourt könyve nyomán akár még kedvet is kaphatnak hozzá, hogy kipróbálják. Az eredmény ugyanis lenyűgöző, s nemcsak azért, mert senki nem marad éhes az óra végén.
Az ír származású Frank McCourt 66 éves volt, amikor megírta első regényét, amely rövid idő alatt hatalmas világsiker lett, sőt film is készült belőle. A gyermekkoráról szóló Angyal a lépcsőn című első kötetet három év múlva követte a De!, az Amerikába való beilleszkedés regénye, amely szintén nagy visszhangot váltott ki világszerte. A tanárember című önéletrajzi művében McCourt finom eleganciával és fergeteges humorral eleveníti fel azokat az eseményeket, amelyek a tanítás közben őt és a tanítványait érték, s amelyek mindannyiuk számára életre szólóak maradtak. McCourt tanári módszerei finomak, irigylésre és követésre méltók, legyen az iskola és az osztály bárhol a világon. McCourt szerint a középiskolai tanár egyszerre jutasi őrmester, rabbi, váll (amelyre a diák ráborulhat, hogy kisírja magát), fegyelmező erő, énekes, másodrangú tudós, irodai adminisztrátor, bíró, bohóc, tanácsadó, divatdiktátor, karmester, sztepptáncos, kollaboráns, tökfej, pszichológus, sőt az utolsó csepp a pohárban.
Pedagógusok számára McCourt könyve kifejezetten kötelező olvasmány!

"A tanterem a drámai összeütközések terepe. Sohasem tudhatjuk előre, mikor teszünk jót vagy rosszat a sok száz jövő-menő növendékkel. Amikor kimennek az óráról, néha álmodoznak, máskor üres a tekintetük, vagy lefitymálják a hallottakat, olykor csodálat van a szemükben, esetleg mosolyognak vagy tanácstalanok. Néhány év, és kifejlődnek az ember érzékelői. Érzem, mikor sikerült megérinteni őket, mikor idegenednek el. Tiszta kémia meg pszichológia. ösztönös megérzések. Az ember a gyerekekkel tölti az idejét, és amíg a pályán marad, nincs menekvés. Nem szabad segítséget várni a felsőbbségtől, azoktól, akik elmenekültek a tanításból. Nagyon lefoglalja őket a napi ebéd gondja, és magasabb régiókban szárnyal az elméjük. Ketten vagytok: te meg a gyerekek. Na, kicsengettek. Viszlát. Gondold ki, miihez van igazán kedved, és azt csináld." Vissza