A táblabíróságokról

Előszó

A Pécsi ítélőtábla köszönti az Olvasót!
Goethe a francia forradalommal kapcsolatban írja, hogy: „Nagyszerű és rendkívüli dolog ott jelen lenni, ahol történelem készül" A Pécsi ítélőtábla bírói és tisztviselői kara, minden dolgozója mélységesen átéli ezt a rendkívüliséget és emelkedettséget, amelyet az egykori királyi ítélőtáblák újrateremtésének történelmi pillanata hozott a magyar igazságszolgáltatás történetébe, és ezzel a felemelő érzéssel köszönti az Olvasót.
A könyv, amelyet az Olvasó most kezében tart, ennek a historikus eseménynek és rendkívüli jelenlétnek állít emléket és ráirányítja a figyelmet arra is, amelyről Goethe nem szól, tudniillik a felelősségre, amely mindenkit kötelez, aki történelmet teremt, formál vagy alakít. Egyúttal bizonyságul kíván szolgálni Salamon király bölcsességének, akinek időtlen gondolatát Juhász László, a Pécsi ítélőtábla Polgári Kollégiumának vezetője a kötetet záró tanulmányának mottójául választott, s aki szerint - csakúgy mint Oswald Spenglernél - a történelem kultúrkörei időről időre ismétlődnek, mert: „Ami volt, az lesz újra, és ami történt, az történik megint" A történelemnek és a kultúrának - így a jognak is amely maga is kultúrhatalom a reá vonatkozó intézményrendszerrel együtt - van tehát tavasza, nyara, ősze és tele. Ez a könyv a tavaszról szól! Előtte „tél volt, hó és halál."
De a meghalt kultúra előtti korokban ez a kultúrjelenség valóságos hatalom volt. Csak vissza kell utazni Wells időgépén, hogy megpillanthassuk. Mert „Mélységes mély a múltnak kútja " - így szól Thomas Mann fantasztikus József-trilógiájának nyitánya, s ha a kutató alámerül ezekbe a mélységekbe, rádöbben, hogy a történelem nemcsak ismétli önmagát, hanem abban teremtő fejlődés is van, minden pillanat új és kiszámíthatatlan csodákat, újabb és újabb tavaszokat hozhat.
Fordítsuk hát tekintetünket a közelmúlt helyett a régebbi múltba, a történelem felé, s a kötetben szereplő tanulmányoknál mélyebben merüljünk el és nézzük meg - csak mozaikszerűen, mintegy kaleidoszkóp gyanánt - az ítélőtáblák fejlődéstörténetét a századokon át.
A királyi ítélőtábla elnevezéssel először Mátyás király 1486. évi decrétumának 20. cikkében találkozunk: tabula seu sedes judiciaria regiae majestatis. A decrétum születésének eredete a kutatók szerint az volt, hogy Mátyás király rendkívüli szigorúsággal lépett fel a különféle hatalmaskodások és más bírságos bántalmak, vagyis a nemesek különféle önkényének visszaszorítására és ez folyamatos, állandó bíráskodást tett szükségessé. Ennek biztosítása érdekében külön ítélőmestereket nevezett ki a király, akik állandóan Budán tartottak törvényszéket és a királytól külön fizetésben is részesültek. A királyi ítélőtábla elnevezés tehát az állandó bíráskodás kezdetével forrt össze. A királyi ítélőtábla elnöke a titkos kancellár helyébe lépő királyi személynök volt, amely méltóságot kezdetben csak előkelő papi személyek viselték, az 1507: LV. T.-czikk azonban már a törvényekben és a jogtudományokban jártas, jól érdemesült világi személyekre bízta a király bírói pecsétjét. így lett 1517-ben az első világi rendből való személynök, a királyi ítélőtábla első világi elnöke Werbőczy István, akinek - és további nagynevű elnöki örököseinek - ennek az emlékezésnek az összeállításával az igénytelen utód rendkívüli nagyrabecsüléssel adózik. Vissza