Előszó
Részlet:
Ha van kenyér, lesz nótaszó is. Nemhiába mondják így. A kenyér mindenkor igen fontos élelmiszer volt, mércéje mindennemű értéknek. Korunkban, a kiemelkedő tudományos-műszaki vívmányok korában is a nép elsőrendű létalapja a kenyér. Az ember kitört a világűrbe, szolgálatába állítja a folyókat, a tengereket, az óceánokat, kőolajat és gázt termel ki a föld mélyéből, úrrá lett az atom energiáján, de a kenyér az kenyér marad.
Különös, repeső, áhítatos érzéssel viseltetnek a kenyér iránt annak az országnak az állampolgárai, amelyek címerében kalász van. Elmondhatom, hogy fiatal korom óta én is ismerem ezt az érzést.
Apám munkás volt, nagyapám földműves, s magam is próbára tettem erőmet mind a gyári, mind a mezei munkában. Munkásként kezdtem a pályámat, de a gazdasági ziláltság évében, amikor hosszú időre leállt a gyár, meg kellett ismernem a szántást, vetést, aratást, és megértettem, mit jelent, ha az ember saját kezével termeszti a kenyérgabonát. Földmérő szakemberré váltam, dolgoztam a Kurszk vidéki falvakban, Belorussziában, az Uralban, de később is, amikor újra kohász lettem, maguk az akkori idők nem engedték, hogy megfeledkezzem a gabonáról. Más kommunistákkal együtt jártam a falvakat, megvívtam a kulákokkal a parasztgyülekezeteken, részt vettem az első kolhozok szervezésében.
Elmondhatom, hogy munkáséletem kezdetén négy évet teljesen a falunak szenteltem. De mondhatnám másképpen is: négy teljes évet. A kollektivizálás elején kezdtem földmérőként dolgozni, s akkor tértem vissza a gyárba, amikor a kollektivizálás alapjában befejeződött. Ezek az évek - 1927-től 1931-ig - korszakot alkotnak az ország történelmében. Amikor földet osztottunk a mezőgazdasági arteleknek, jól tudtuk, hogy nem csupán megsemmisítjük a mezsgyéket, hanem segítünk a falu szocialista átalakításában, átformáljuk az évezredes paraszti életmódot.
Ezt azért mondom, mert szívemhez nőtt a város és a falu, a gyár és a mező, az ipar és a mezőgazdaság. Zaporozsjéban, mint már megírtam, a fő figyelmet az ipar helyreállítására kellett fordítanom, de minduntalan gondot igényeltek a kolhozok ügyei is. Dnyepropetrovszki munkámban a város és a falu körülbelül egyaránt kötött le. Moldáviában a mezőgazdaság került előtérbe, de a gyakorlatilag újonnan létrejövő iparról sem lehetett megfeledkezni. Így sorakoztak egymás mellett ezek a gondok két párhuzamos vonalban, amelyek nem keresztezhetik egymást, számomra azonban mégis egybeolvadtak.
Vissza