Előszó
Meggyőződésem, hogy egy bizonyos kor elérésével minden ember szeretne visszatalálni a gyökereihez. Talán egy fához lehetne hasonlítani ezt a folyamatot, amely megújulás előtt visszaszívja erejét az ágaiból, hogy átvészelje a számára kedvezőtlen időket. A lélek is visszaköltözik teremtőjéhez, de előtte felkeresi megállóhelyeit, hogy átkutassa cselekvéseinek gyökerét.
Az Ember találkozik rég nem látott barátaival és felveszi a távoli rokonsággal a kapcsolatot és eltűnődik azon, hogy honnan jött és miért is van itt.
Így kezdődött nálam is a nagy kaland, a kutatás magyarul beszélő őseink után.
Mindig éreztem, hogy nem igaz, amit agyunkba akarnak vésni méltatlan tanítóink. Sajnos tanításaikat ma már sokan el is hiszik, mert a magyar nyelvet használó média és „tudományos" méltóságaink is azt harsogják, hogy a barbárságtól, pogányságtól, európai szomszédjaink mentettek meg minket, magyarokat.
Kutatni kezdtem, mert ezt a feladatot kaptam.
Nem hiszek a véletlenekben, mert tudom, hogy véletlenek nem léteznek. Ha rajtam állt volna, akkor könnyebb munkáért álltam volna sorba, mint hogy a Magyarok őseit keressem, visszamaradt írásaik nyomán.
Mint ahogyan G. B. Shaw is kijelentette: „Ich glaube nicht an Zufall. Die Menschen, die in der Welt vorwärtskommen, sind die Menschen, die aufstehen und nach denen von ihnen benötigten Zufällen ausschau halten" (Nem hiszek a véletlenekben. Az emberek, akik a világban előbbre jutnak, azok az emberek, akik felállnak és megragadják a nekik szükséges véletleneket.)
Vissza