A születő új tiszta pillanata (dedikált példány)

Előszó

A maitól alapvetően eltérő társadalmi rendszerben, kulturális közegben születtek meg a szerző úttörő, 1962-től datált, immár forrásértékű írásai. A film történetét s a mozgókép művészetét kutató esztéta, Nemes Károly szerint "ezeknek az írásoknak komoly fotótudományos értékük van. Nem publikálni őket tehát - írta még a kézirat olvasásakor - nem lenne szerencsés..., már csak azért is érdeklődésre tarthat számot, mert most ilyen irányú kutatások nem folynak." Sajnos. Jóllehet a magyar fotográfia mind történetileg, mind napjaink fotóértékeit nézve igencsak megérdemelné a vele való beható foglalkozást - praktikusan, elméletben egyaránt.
A fotográfia történetében, műveinek megítélésben hosszan kísértett a képzőművészeti nézőpont. A fotóhoz hasonlóan - elméletének is volt "festőies korszaka". Nálunk a fényképezést elméletalapozó munkákban, a képzőművészet felől közelítette meg két kiváló művészettörténészünk: Hevesy Iván és Végvári Lajos. Munkásságuk évtizedeken át meghatározó volt; valójában velük indult útjára hazai fotóelméletünk. Vissza

Fülszöveg

1931 március 9-én született Bánhidán, középiskoláit a tatai Piaristáknál végezte. Kiváló tanárai között volt Öveges professzor és Greguss Pál professzor is, talán nekik köszönhette azt a kettősséget, mely humán érdeklődése mellett a legújabb technikára is kiterjedt. Irodalomtanárnak készült, ám azon a napon, amikor felvették a magyar bölcsész elitképzés nagyhírű Eötvös kollégiumába, a történelmi események alakulása megszüntette az intézményt. A Marx Károly Közgazdasági Egyetemre került, ahol 1953-ban diplomázott, nyolc évig a közigazgatásban dolgozott Tatabányán. 1962-ben megtalálta a módját, hogy régi szerelmét az irodalmat és szervezői képességét egyesítse. Budapesten, a Népművelési Intézetben a művelődés számára szervezett kereteket a fotó és film területén. Munkatársa lett a Király Zoltán által elindított Fotóművészeti Tájékoztatónak, ahol éppen az akkor zajló Vadas-viták közepébe került. Tevőlegesen részt vett abban a Király Zoltán által támasztott feladatban, hogy a lapból igényes folyóirat legyen, olyan fontos jellemzőkkel, mint az élő fotóművészeti gyakorlattal való kapcsolattartás, ugyanakkor az elméleti általánosítás iránti igény kielégítése. Kelesztője volt annak a kulturális lendületnek, mely egyrészt a hivatalos kultúrpolitikával szemben, másrészt a fotósok régi iskolájával szemben bontakozott ki.
A Fotóművészeti Tájékoztatóban folyamatosan írta elméleti cikkeit, közben szervezte a Népművelési Intézet főiskolát pótló fotótanfolyamait, ennek kapcsán jött létre a Műhely '67 kategóriába tartozott, s ezért eltávolították állásából. 1968-ban megírta filmesztétika tankönyvét a szombathelyi Pedagógiai Főiskola számára, s néhány televíziós műfajelméleti cikket. Király Zoltán halála után a Műhely szervezésében való részvétel miatt nyolc évig nem publikálhatott a Fotóművészeti Tájékoztatóban. 1971-ben az MTA Filozófiai Intézetébe került tudományos munkatársként, ahonnan még ez évben kiküldték Bukarestbe az Esztétikai Világkongresszusra. 1973-ban az ELTE Esztétikai Tanszékére hívták, ahol 1990-ig tudományos munkatársként fotó- és filmesztétikát tanított. megírta Fotóesztétikáját, amely tíz év késéssel részletekben megjelent a fotóművészetben. 1990-ben a Magyar Filmtörténeti Fotógyűjtemény működtetésére létrehozta feleségével az Artphoto Alapítványt, majd 1996-ban megalapította az Artphot Kiadót. 1997 novemberében ment nyugdíjba, 1998. január 14-én meghalt.
Az, hogy hiányzik egy fotoesztétikai könyv, még nem lenne ok arra, hogy Bauer György fotoesztétikai írásait kötetbe gyűjtve megjelentessék.
De ha történetesen telítve lenne a piac fotoesztétikai könyvekkel, ezeket az írásokat akkor is meg kellene jelentetni.
Az esztétikának a sorsát a leköszönt században konjuktúra határozta meg ismételten. A hatvanas években nem volt szabad a világot politikai értékek felől vizsgálni, ezért az is esztétikai értékek felől vizsgálta, akinek nem erre lett volna kíváncsisága - most meg, hogy az univerzumot kötelező gazdasági értékek szemszögéből tekinteni, az sem vizsgál esztétikai értéket, akit pedig hajlam és érdeklődés errefelé terelne. Az esztétika túlélte az első időszakot is - ezt az utóbbit is túl fogja élni.
Túléléshez azok segítették, akik az esztétika saját kérdéseit az esztétikai világ valamilyen sajátszerű tartományának látószögéből tekintik. Ilyen volt Lukács György számára az irodalom - és ilyen Bauer György számára a fotográfia, film és a televízió. Ez lehetővé teszi, hogy az így keletkező műveket ne lehessen megkerülni. Ahogyan íróember nem mondhatta azt: "Akit érdekelnek ezek az általános kérdések, ám olvasson Lukácsot, de ami engem illet, én inkább írók", ugyanúgy fotóművész sem (és aki a televíziózást művészetként műveli, az sem) kerülheti meg azokat a kérdéseket, amelyeket Bauer György ajánl átgondolásra. Mert ezek a szakma kérdései. Vissza