Előszó
Öt év híján fél évszázada már annak, hogy Nagy István első írásai megjelentek, s immár több mint négy évtizede a romániai magyar irodalom elismert és kiváló alkotója. A Semleges Víg Pétertől az...
Tovább
Előszó
Öt év híján fél évszázada már annak, hogy Nagy István első írásai megjelentek, s immár több mint négy évtizede a romániai magyar irodalom elismert és kiváló alkotója. A Semleges Víg Pétertől az önélterajz negyedik kötetéig hosszú utat tett meg az elbeszélő és regényíró Nagy István. Ez a hosszú út azonban töretlenül és határozottan egyetlen ügyet szolgált: a munkásosztály felszabadulását, s minden elnyomó és avult társadalmi rendszerrel szemben az új és magasabb rendű szocialista társadalom megvalósítását.
Nem feladatunk ebben a rövid bevezetőben az író életútjának felmérése és írói alkotásainak értékelése. Erről a művéről kívánunk néhány dolgot elmondani, mindenekelőtt arról, hogyan indult el és hogyan fogadták A szomszédság nevébent három és fél évtizeddel ezelőtt, megjelenése alkalmával. Annál inkább fontos ez, mert bepillantást nyújt a negyvenes évek irodalomszemléletébe, s ezáltal hozzájárul az irodalomtörténet egy fejezetének szociológiai értelmezéséhez.
A Magyar Élet kiadó 1941-ben ezekkel a sorokkal bocsátotta az olvasók elé Nagy István könyvét: "A szomszédság nevében: Regény, nem kiáltvány. Az erdélyi külvárosok szomszédsága sokféle, mint Erdély. Az egyik házban székely, a másikban román, s akad még szász is. Egyben azonban valamennyien hasonlítanak egymáshoz. Szűk falu, a földtelen szegénység sodorta őket a bőkeblű városba. Ez a kebel olyan bő, hogy el is lehet veszni benne. Mindenekelőtt a faluról hozott remény megy veszendőbe. Az, hogy a város, a gyár annyi keresetet nyújt, hogy abból földet, házat és az első gazdák tekintélyét lehet szerezni. És az elveszett remény helyébe mit nyújt a külváros? Erre ad választ Nagy István regénye. Ezért nem kiáltvány. A külváros szomszédsága küzd, szenved, marja egymást, de nem kiált kétségbeesetten, nem kapkod ki sem nyújtott segítő kezek után. Maga segít magán, s mikor a belváros feléje nyújtja a kezét, akkor e kéz érintésétől az is összeomlik, amit a szomszédság teremtett. De megmarad a tapasztalat, s az újjá formálódó, felfelé törő, dolgozó ember. Megmarad a hit, az erő, a tudás egy új világért való szakadatlan küzdelemre."
Vissza