A szkíták kocsija

Előszó

1950 nyarán a Magyar Nemzeti Múzeum régészei ásatást kezdtek a Szentes határában lévő Vekerzugban. Céljuk az volt, hogy az évekkel ezelőtt ott feltárt szkíta sírok nyomát fellelve, az ottani dombon lévő szkíta temetőt feltárják. A munka nehezen indult el, mert az előző években talált sírok helyéről közölt térkép hiányos volt, s a környék lakói sem tudták azok helyét megmutatni. Így szinte csak találomra kezdték el az ásatást a kérdéses dombon, munkájukat azonban már az első napon siker koronázta: néhány órai munka után csontvázakra bukkantak, egy kettős lovas sír két lócsontvázára. Még ugyanezen a napon egy újabb kettős lósír került elő, melyben a két egymással szemközt fekvő lócsontváz fölött négy vasabroncs és kerékagy (persze rozsdás, sérült állapotban) és nagy halom faszén feküdt. Később még tovább hat lósír került elő (egyes sírokban a lócsontváz mellett kutyacsontváz is feküdt), nem beszélve a nagyszámú emberi sírról.
A második kétlovas sírban lévő négy kerékabroncs és kerékagy kétségtelenné teszi, hogy a sírba a lovak mellé kocsit is temettek. Felmerül azonban az a kérdés, hogy hogyan? Erre a lócsontvázak fölött található nagytömegű faszén és az abroncsok helyzete ad feleletet. A faszenek arra mutatnak, hogy a kocsit felgyújtották, elégették, és csak azután került a sírba. Nyilván a sír szélén gyújtották meg, és mikor már jól égett, bedöntötték a sírgödörben fekvő két lóra. Hogy a farészek még éghettek a bedöntéskor, bizonyítja az, hogy a lovaknak azon csontjai, melyeket csak bőr fed és hús nem, égésnyomokat mutatnak, tehát az égő fa, vagy az izzó parázs átégette a bőrt és megégette a csontokat is. Ezért fekszenek az abroncsok kettesével egymás felett és nem egymás mellett, mivel a kocsi az oldalára dőlt. Vissza