A szív 2017. május

Előszó

Részlet az újságból:
Hol lehetünk otthon?
Az otthon az egyik legkedvesebb szavunk, általában a meghittség érzései jelennek meg a szívünkben már a hallatára is. A templomunk által szervezett házassági felkészítőn meg is kérdeztem a fiatalokat, nekik milyen képek jönnek be elsőre az otthonukkal kapcsolatban. Ilyeneket válaszoltak: húsleves, a nagymama virágoskertje, fonott kalács, cirmos cica, az otthoni harangszó, rorátemisék, a meggyfák fehérre meszelt törzse a széles főutcán, a gondosan ápolt falusi temető.
A Názáreti Jézusnak is volt otthona: a nevében is jelzett város, ahol édesanyjával és Józseffel élt. És voltak bőven közeli rokonai és ismerősei is, akiket az evangéliumok a testvéreiként említenek. Mint ahogy József, Jézus is ács volt, az otthont adó házak tetőszerkezeteinek építésén dolgoztak éveken át. Nagy építkezéseket akkoriban a rómaiak végeztettek a környéken. Talán ez is rávilágít arra, hogyan tudott Jézus a római századossal olyan könnyedén beszélgetni, amikor elhangzott a szentmisékből is jól ismert mondat: "Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd..." (Mt 8,8). Lukács evangéliumában már tizenkét évesen így nyilatkozik Jézus: "Nem tudjátok, hogy nekem Atyámnál (Atyám dolgaiban?, házában?) kell lennem?" (2,49). Jézus otthonképe tehát egészen kitágul, és nyilvános működése elején az apostolok kérdésére, hogy "Mester, hol lakol?", a válasz csak ennyi volt: "Jöjjetek, és meg fogjátok látni!" (Jn 1,39). Az evangéliumok említik Mártát, Máriát és Lázárt is, akiknek az otthonában Jézus időről időre megpihent (Lk 10,38; Jn 11-12).
Vissza