A szív 2017. június

Előszó

Részlet az újságból:
Kiegyezés
Csaknem minden, ami a szülővárosomban építészeti szempontból megtekintésre érdemes, még a boldog békeidők idején épült. A széles alföldi utcák késő barokk földszintes házai mellett a központ felé haladva egyre több a szecessziós épület. Szabadka városházája a központban a magyar szecessziós egyik legfigyelemreméltóbb példája. Már csak méreténél fogva is lenyűgöző, történetesen nagyobb, mint a belgrádi parlament. A városházát a népviseletünkből jól ismert magyaros motívumok díszítik: szívecskék, életfa, páva, pántlika. Sokat elmond e vidék egykori lakóiról, hogy amikor 1910-ben elkészült a városháza, az egész Habsburg Monarchia egyik legméretesebb középületének számított, helyén sohasem állt templom vagy kápolna, masszív tornyának tetejére mégis egy többméteres keresztet állítottak. Csak úgy, miheztartás végett.
Idén júniusban van éppen százötven éve, hogy a Deák Ferenc nevével fémjelzett kiegyezést az elődeik tető alá hozták. El kell ismerni, Közép-Európa gazdasági szempontból talán sohasem fejlődött olyan páratlanul látványos ütemben, mint éppen az 1867-tel kezdődő szűk félszáz éves időszakban. Ennek fényes nyomait még a világháborúk, a trianoni békeszerződés és az azt követő modern kori építészeti heveskedés sem tudta túlzottan tönkretenni. Ebben a nagy fellendülésben enyhült a magyar szabadságharcot véresen elfojtó Ferenc József minden magyar Ferencjóskájává. Képe ott volta legtöbb magyar otthonban, az aradi vértanúk tablója mellett! Műve mégsem élte túl magát a császárt. Halálával csakhamar eljött a nagy összeroppanás.

Vissza