A szinpad 1936/1-2.

Előszó

Részlet:
BESZÉLGETÉSEK A SZÍNHÁZRÓL
SZÍNHÁZ ÉS ÜZLET

Kárpáti: Én úgy látom, hogy a színház fejlődése nem túlságosan felemelő. Kezdetben a színház igen előkelő urakat szolgált. Isteneket és istennőket. S már mingyárt akkor megkezdődött a baj. Pontosan abban a pillanatban, amikor Thália istennőnek elkezdett udvarolni Mercurius, az üzlet istene. Azóta van a színház egyik végén a színpad, másik végén a kassza. Művészettel kezdődik és üzlettel végződik. Bár inkább fordítva lenne ...
Németh: Bocsáss meg, ha más oldalról indulok neki a kérdésnek. Meggyőződésem szerint a színház egy ősi, kiirthatatlan, hatalmas ösztön: a teátrális ösztön megnyilatkozása. Az ember lelkében örök sóvárgás él, megszabadulni hétköznapi énjétől és felemelkedni egy magasabbrendű, valóság-fölötti világba. Ez az ösztön koronként más-más formában nyilvánul meg. Kezdetben tényleg isteneket és istennőket szolgált a színház, mert a teátrális ösztön a vallásokba olvadt. A színház: szertartás volt és mint szertartás: mindenkiben élő, közös ösztön kifejeződése. Közösség-élménye a görög városnak, amely megrendezte, bizonyos ünnepi alkalmakkor a játékot. Ez semmiféle kapcsolatban nem volt az üzlettel. Már csak azért sem, mert mindig ráfizettek. A közönség ingyen részesült abban a nagy, különleges élményben. Csak később jöttek rá egyesek, hogy ezt az ösztönt meg lehet sarcolni. Csak akkor kezdődik a színházi vállalkozás. Akkor lesz üzlet olyasvalamiből, ami eredetileg vallásos érzésben gyökerező hatalmas és természetfölötti életélménye volt az emberiségnek. Vissza