A Szigeti veszedelem és költője

Előszó

Részlet:
Ha igaz a közmondás, hogy a könyveknek is meg van a maguk sorsa, akkor ez kétszeresen igaz a katonaköltő Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposzára. 1646 tavaszán már elkészült a kézirata, de csak öt évvel később, 1651-ben jelent meg nyomtatásban. Kortársaira nem hatott, a néphez el sem jutott, a nemesség ízlése pedig legfeljebb Gyöngyösi, az akkor divatos költő színvonaláig ért fel. 166 évnek kellett eltelni, amikor is Kazinczy Ferenc második kiadásában megjelentette. Bár számos újabb kiadást megért, és irodalmunk legjobbjai, hozzáértő kritikusaink nem szűntek meg értékeit hangoztatni, nem lett közkedvelt olvasmány, illetve az iskolákban unalmasan tanított, riasztó kötelező olvasmány. Pedig a Szigeti veszedelem mind tartalmi értékei, mind formai szépségei alapján világviszonylatban is a legjobbak mellé állítható, minden kor gyermeke számára van mondanivalója, amit érdemes megszívlelni. A Szigeti veszedelem az általános emberi értékek, a szívet melegítő bensőség, az el nem avuló erkölcsi normák szempontjából kimeríthetetlen forrás. Táplálója az a hazaszeretet, amely az ország, a közösség szolgálatában nyilvánul meg. "A legszebb magyarok hazaszeretete ez - írja róla szerb Antal - és az avatatlan sosem fog belelátni: Széchenyi, a himnuszos Kölcsey, Vörösmarty hazaszeretete ez és zsoltáros magaslati pontjain Ady Endréé..."
Nem titkoljuk, szerény kiadványunkkal az a célunk, hogy a Szigeti veszedelem tartalmi és formai értékeinek a megvillantásával "beavassuk" olvasóinkat, és kedvet ébresszünk a teljes eposz elolvasásához. Meg vagyunk győződve arról, hogy az ilyen beavatott olvasókból a Zrínyiek példáján lelkesülő hazafi lesz, ahogyan Petőfi kívánta "A nemzethez c. költeményében:
"Legyen olyan minden ember, mintha
Zrínyi Miklós unokája volna..." Vissza