A szfinx/Marise/Witt özvegye

Előszó

Részlet az első regényből:

Örökös mosolyával mosolygott a Szfinx. Reggeli két óra volt. Az utasok már valamennyien visszatértek Kairóba, csak egy-két arab időzött még a fiú mellett, aki Tamara tevéjét gondozta, de azután ők is lassan tovasurrantak. Így történt, hogy Tamara a végtelen sivatagban egyedül maradt gondolataival a Szfinx előtt. Csak Hafis volt mellette.
A titokzatos, ijesztő arc egyenesen reá nézett; kőszilárd nyugalma ránehezedett agyára. Ügy tetszett neki, mintha a Szfinx az egész emberiséget gúnyolná és azt mondaná:
- Nincs túlvilág, örüljetek a jelennek, egyetek és igyatok, vigadjatok, mert holnap már halottak lesztek és én, aki itt ülök, tudom és azt mondom tinektek, hogy: "Nines túlvilág!"
- Csak amit éreztek, csak amit meg tudtok fogni, az az egyetlen, amiért érdemes kinyújtani a kezeteket.
- Nem, nem, - suttogta Tamara, - nem akarom, - nem akarom hinni.
- Balga, - felelte a Szfinx. - A lelkedre gondolsz? És ha van lelked, mit értél vele idáig? Számítasz egyáltalán valamit a világban? Nem. Ügy éltél, ahogy mások parancsolták, engedted, hogy énedet eltapossák. Huszonnégy év óta teszed ezt, amióta megtanultál beszélni. A lelked csak visszhang! Mutasd, ha van! Van valami önálló gondolatod? Egy szikrányi sem. Csak közhelyeket tudsz, amelyeket abban a hiszemben tanultál be, hogy azok minden kérdésre megadják az egyedül helyes feleletét. Hidd el nekem, hogy nincs lelked! Elégedj meg hát azzal, amid van : a testeddel! Ez bizonyosan van, ragadd meg, amit nyújthat neked, mert nincs elég erőd és akaratod, hogy magasabbra törj. Ragadd meg, amit tudsz. Ezt a bölcsességet prédikálom már végtelen idők óta.
Tamara tiltakozva emelte föl kezét, de érezte, hogy ezek a szavak igazak. Igen, az ő élete hasonló volt az állatéhoz. De hát késő, hogy megváltozzék? Volt bátorsága hozzá? Merészelt ő önállóan gondolkodni? Ha nem, úgy jobb volna a Szfinx jóslatát követni: «egyél, és igyál és vigadj, mert holnap már halott leszel!» Vissza