Előszó
Bevezetéshez előszó - nemcsak pleonazmus, de szokatlan is. Mintegy jelképezi ennek az emlékezésnek kissé szokatlan sorsát, de nemcsak jelképezi, hanem indokolja is megírásának szükségességét. Az...
Tovább
Előszó
Bevezetéshez előszó - nemcsak pleonazmus, de szokatlan is. Mintegy jelképezi ennek az emlékezésnek kissé szokatlan sorsát, de nemcsak jelképezi, hanem indokolja is megírásának szükségességét. Az eredeti kézirat 1988-ban íródott, az akkori Könyvtártudományi és Módszertani Központ, név szerint ez e téren illetékes Gerő Gyula felkérésére. Feltehetően úgy vélte, hogy ezeket a történéseket, amelyeket egyébként mint fiatal könyvtáros bizonyos mértékig maga is megélt, addig kell papírra vetni, amíg az emlékezők még le tudják ütni az írógép billentyűit. Emlékezésnek íródott, nem tanulmánynak, bár mindazt, amit elbeszél, dokumentumok támasztják alá. Mégis - talán kissé egy esetleges megjelenés reményében - a szürke, olykor fájdalmas tényeket jónak tűnt az ifjúság távoli, színesebb emlékeivel tarkítani. „A humor a lélek tüsszentése" idézte Aquinói Szent Tamást egyik írásában (bevezetése Balázs Károly: R. k. humor... Bp., 1990. c. könyvéhez) Kelecsényi Gábor kollégánk. Az elhagyott könyvtárakban, a lélektelenné vált épületekben végzett munkát az tette, talán tudat alatt, elviselhetővé, hogy apró mozzanatokban is igyekeztünk némi mosolyogni valót felfedezni, hogy a lélek felszabaduljon a kor és a környezet nyomása alól. Feltehetően ezért is őrizte meg az emlékezet inkább ezeket a szubjektív élményeket, mint a megrázóakat. Az emlékezés ezután néhány évet a többi gépirat között pihent a Könyvtártudományi Szakkönyvtárban, de nem is sokára, 1993-ban a Magyar Könyvszemle szerkesztősége időszerűnek látta megjelentetni az írás első, a történéseket időrendben összefoglaló I-IV. fejezetét, megfejelve az V. fejezet bevezetésével és a mostani „Zárszóval". Az Országos Széchényi Könyvtár vezetősége most a második részt, amely az egyes rendházak, mondhatni, betűrendes katalógusát tartalmazza, s amely az események meglehetősen monoton ismétlődését sok szubjektív elemmel elegyíti, megjelentetésre alkalmasnak ítéli, természetesen az első, egy ízben már nyomtatásban megjelent résszel együtt. Ezt a lehetőséget az emlékezők nem utasíthatták vissza, annál kevésbé, mert egyre fogy azok száma, akik a fél évszázaddal ezelőtt történteket maguk is megélték, s talán nem árt az elfelejtett tényeket olykor újra felidézni. A szubjektív részeknek azért „kegyelmeztünk" meg, mert úgy véljük, bizonyos képet nyújtanak a kor mindennapjairól.
Vissza