Előszó
Mens sana in corpore sano - Ép testben ép lélek. A klasszikus ókornak ezt a felvilágosodott jelmondatát a középkor aszkétikus világnézete száműzte és évszázadok teltek el, amíg ismét szóhoz juthatott a higiéné, az egészséges testápolás. Tudjuk, hogy még a Napkirály ragyogó palotájában sem volt fürdőszoba, ő maga tenyérnyi tálból, ujjait illatos vízzel megnedvesítve, végezte a tisztálkodást. Kényes, fényes, rizsporos, csipkezsabós, selyemruhás udvari népek pedig, - dámák és urak egyaránt, - ha bizonyos élősdiek kellemetlenkedéseit érezték, nyugodt gráciával vették elő a remekbekészült vakaródzó pálcikákat s utána zavartalan könnyedséggel folytatták a gáláns udvarlást.
De nem is kell olyan messzire visszamennünk: a fogkefe száz évvel ezelőtt még fényűzés volt, azután a piperkőc kelléke lett, s csak a mi századunk avatta közszükségleti cikké, mert lassankint rájöttek az emberek, hogy az egészséges fog nemcsak szép, hanem ugyanolyan fontos kelléke az általános egészségnek, mint például a jó gyomor.
A kozmetikával még nem tartunk itt. Az arc- és testápolás a legtöbb ember szemében még ma sem egyéb, mint a női hiúság egyik ujabb bizonyítéka. Megvetendő léhaság, mely csak arra jó, hogy másnak tüntesse fel a női arcot, mint amilyen valójában, tehát csalás. Hadicsel a férfinem ellen folyó állandó harcban.
Ez a tévhit azután azonosítja a kozmetika fogalmát az arc kendőzésével, holott a kikészítés a kozmetikának csak egyik, - nyugodtan mondhatjuk - jelentéktelen feladata. A kozmetika sokkal több ennél: a bőrnek szakszerű ápolás által való javítása, a kisebb, orvosi kezelésre nem szoruló hibák kiküszöbölése...
Vissza