Előszó
Részlet a könyvből:
- Miss Nóra! Miss Nóra! A nagypapája megharagudna, ha ezt látná. Mi a manó jutott az eszébe, hogy lyukakat ás a fiatal palánták közé?
- Ne törődj vele, Mézjankó, -...
Tovább
Előszó
Részlet a könyvből:
- Miss Nóra! Miss Nóra! A nagypapája megharagudna, ha ezt látná. Mi a manó jutott az eszébe, hogy lyukakat ás a fiatal palánták közé?
- Ne törődj vele, Mézjankó, - válaszoltam kurtán. - Lódulj inkább ebédelni!
A földön térdelve, két kézzel túrtam ki a földet egy jókora gödörből és arra sem tartottam érdemesnek, hogy megforduljak. Mézjankó, a mi mogorva arcú, vén szolgánk, kinek száraz, napbarnitotta arcát megviselt nagy kalap árnyékolta, néhány percig a legmélyebb rosszalás kifejezésével nézte munkámat, aztán megfordult és dörmögve totyogott végig a fasoron.
- Ezek aztán gyerekek? Kis ördögfajták. Brr, ezek minden rosszaságon túltesznek, a tíz egyiptomi csapás semmi se volt hozzájuk képest.
A haragos öreg, ki ily lelki felháborodással távozott, hogy ebédjét elköltse, Kelly János volt, nagyapa munkafelügyelője és kertésze, kit mi «Mézjankó» melléknévvel tiszteltünk meg, mert ő a legmogorvább, legkiállhatatlanabb teremtése az egész Upper Urmondi báróságnak.
A gyönyörűséges mákvirágok, az ördög kölykei pedig mi hárman voltunk - Rody, Deb és én - O'Neill Nóra. Nagyon el voltunk foglalva, legalább Rody és én, mig Deb csak nézte a munkánkat, ebben fejtve ki legnagyobb tehetségét. Egy palackot ástunk itt el, melybe érdekes irományt rejtettünk el.
Vissza