A Szentirás ihletettsége I.

Előszó

BEVEZETÉS.
A Szentírás ihletettségének kérdése ismét a theologiai érdeklődés előterébe került. Az a nagy erőfeszítés és sokszor hatalmas arányokat öltő munka, amit e kérdés tisztázása érdekében theologus és nem-theologus elmék a letűnt évszázadok folyamán s ezek között is különösen a XIX. században végeztek, úgy látszik, nem tudott megnyugtató és mindenkit kielégítő eredményhez vezetni. Pedig de sokat írtak és beszéltek erről a kérdésről csak a legutóbbi száz esztendő alatt is! Volt olyan időszak1, amikor minden theologiai konferenciának vagy egyháztársadalmi gyűlésnek ez a kérdés volt a főproblémája s a mult századnak nem volt egyetlen jelentősebb theologusa sem, aki ilyen vagy olyan formában legalább is ne nyilatkozott volna a kérdéssel kapcsolatban elfoglalt álláspontjáról. Alig van még egy theologiai kérdés, amelynek akkora irodalma volna, mint az inspirációkérdésnek.
Mindezt látva, önkéntelenül is felmerülhet a gondolat, hogy lehet-e meg ebben a kérdésben egyáltalán valami újat mondani s az inspirációkérdés nagyon is megnövekedett irodalmát érdemes-e és szükséges-e még egy újabb munkával is növelni?
Úgy gondoljuk, hogy magyar theologiai életünk és irodalmunk sajátos viszonyai között éppen a fent vázolt körülmény tesz indokolttá egy olyan vállalkozást, amely nem akar ugyan újat mondani, csupán a régi és örökkévaló s éppen ezért mindig azonos és mindig új igazságot akarja egyszerűen és alázatosan szolgálni azáltal, hogy egyrészt a Szentírás ihletettségével foglalkozó theologiai munkák nagy tömegében az annyira szükséges tájékozódást igyekszik elősegíteni azoknál is, akiknek erre a nyelvi nehézségek miatt is szükségük lehet, másrészt pedig a kérdés beható vizsgálat alá vetésével az önálló ítéletalkotás és a határozott állásfoglalás lehetőségét óhajtja előmozdítani. Ebben a kérdésben egyaránt fontos mind az elvi tisztánlátás, mind pedig a gyakorlati állásfoglalás, mert az inspirációkérdés ma is központi kérdése, mondhatnánk: szívügye a protestáns theologiának. Vissza