A szent meg a rajongója I-II.

Előszó

Részlet a könyvből:
KARÁCSONY AZ ERDŐN.

Három napig sűrű ködfátyol borult erdőre, mezőre, azután metsző hideg lett s az erdő szépséges karácsonyi díszbe öltözött. Mint sokágú ünnepi gyertyatartók állanak az óriás öreg fenyők fönn a tetőn, csakhogy gyertyadíszük lefelé csüng. Nehéz terhüktől földig hajolnak az ágak, mintha alattuk fázó tapsifüles vagy őzike rejtőznék. A nyírfán ezer meg ezer kristálygyöngyszem csillog, ágait, tavaszváró rügyeit finom zúzmara födi, mintha a télben májusünnepet ülne, de ezüstöset. Az útszéli apró moha, a tüskebokor, melynek kristályos ág-boga közül még piros bogyó ragyog, mind pompázatos ünnepi díszbe öltözött. Milyen bájos és finom a bogáncs kis ezüstkoronája s a törpe kökénybokor egy ötvösművész ezüstös remeke! Csönd van, csak néha csendül meg halkan az erdő, halk sóhajtás kél, mikor valamelyik ág lerázza terhét. A bükkfák vastagon rakva hóval, fehér, ezüst kristály kupolaként borulnak össze az út fölött, mely a felhőfoszlányos, halványszürke s mégis a nap aranyát sejtető ég fényét csodálatosan megtompítva ereszti át. A mogyoróbokor ágait csavarodó ezüstszalag fonja össze-vissza. Pókhálók ezek, de hogy bámulna szorgalmas pókanyó, mely mint halott levélke csüng még alvó kicsinyei mellett, ha most láthatná hálóját. Ha madár rebben föl, ezüstös csillagpor száll utána, fölékesítve a máskor csupasz, barna ösvényt. A tetőt díszítő fenyők közül, a hófehér kupola alatt, magas férfi jön, az erdőhöz illő daróczubbonyban, göndör, barna fején kopott zöld kalap. Az öreg kalap alatt acélkék szem nézi ragyogva az erdő pompáját s bár a férfin szokatlan magassága és széles válla a legfeltűnőbb, mégis a szeme mond legtöbbet. Igazi látó szemek. Mintha fölinnák az erdő képét, a bükkfák ezüsttel hintett oszlopsorát, melyen messziről átvilágít az ég tompa opálszíne. Vissza