Előszó
A Golgota nagy véres áldozata befejezés felé közeledik.
A Názáreti Jézus ott függ ég és föld között, a kereszten. Teste csupa vér, - a kegyetlen ostorcsapások nyomán véres sebek borítják testét,...
Tovább
Előszó
A Golgota nagy véres áldozata befejezés felé közeledik.
A Názáreti Jézus ott függ ég és föld között, a kereszten. Teste csupa vér, - a kegyetlen ostorcsapások nyomán véres sebek borítják testét, - a töviskorona szúrós tövisei kegyetlen fájdalommal mélyednek fejébe, - a rettentő szomjúság, a kínzó sebláz egész alakját megreszketteti, - beesett szeme fáradtan, üvegesen mered maga elé, - véres, kiszáradt nyelve odatapad a szájpadlásához, - tagjai görcsösen húzódnak össze, - szent sebeiből hol patakzik, hol lassan, erőtlenül szivárog a vér, - érverése ijesztően lüktet, az agyongyötört szív majd kihagy, majd meg hevesen feldobban, - halálveriték lepi el homlokát, - Jézus haldoklik.
De még nem hal meg.
Keres valamit. Vagy valakit.
De kit?
Azokat keresi, akikért lejött a földre. Akikért felvette gyarló természetünket. Azokat, akikért most is kitárja esdeklő karját a kereszten.
Láztól égő szeme végigsiklik a kereszt alatt nyüzsgő tömegen. Hideg, közönyös, kárörvendő, ellenséges pillantások merednek rá, durva gúnyolódás, röhögés, szitkozódás, káromkodás hallatszik fülébe.
Tehát hiába? . . .
A fájdalom vérvörös fátyolán át az elhagyatottság révedező tekintetével a mérhetetlen messzeségbe tekint. Néz, keres, kutat . . .
Hátha ott. . .
Lelki szemével behatol minden térségbe, minden időbe, szeme előtt elvonul a föld minden népe, beláthatatlan sokasága, amely valaha is ezt a sárgolyót taposta és valamikor taposni fogja, óriási embertömegek ködképe iramlik el szeme előtt, eszeveszett gyorsasággal nyargal el a sokmillió lélek...
Vissza