A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem története

Előszó

Dr. Péter László egyetemi tanár, Szeged díszpolgára "A Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem története" első, az 1921-1944 időszakot tárgyaló kötetünk Előszavában a következőt írta: »"Az egyetemet nem néma fala, hanem tanárainak szellemi ereje alapítja meg." Ezt a kőbe véshető jelmondatot a Szent-Györgyi Albert Orvostudományi Egyetem jogelődjének, a kolozsvári Ferenc József Tudományegyetemnek első rektora, utóbb díszdoktora, Berde Áron mondotta az egyetem megnyitásakor, 1872. november 12-én. Aligha ismerte ezt Klebelsberg Kunó vallás- és közoktatásügyi miniszter, akinek a szegedi egyetem megalapításában érdemei elévülhetetlenek, amikor díszdoktorrá avatásakor, 1926. október 5-én elmondott beszédében ugyanezt a gondolatot így fogalmazta meg: "Az állam és a város csak épületeket, klinikákat, laboratóriumokat és tantermeket emelhet. Tudományos szellemet azonban ezekbe a külső keretekbe mi nem lehelhetünk bele. Ezt a tanári kar adhatja meg." Folytatta e gondolatsort Szent-Györgyi Albert, a Kolozsvárra távozó régi egyetem helyén létesített Horthy Miklós Tudományegyetem első rektora székfoglaló beszédében 1940. november 11-én, amikor egyebek közt ezt mondottá: "Az egyetem feladata hármas: legősibb hivatása gyűjteni, terjeszteni és gyarapítani az emberi tudást. Második feladata kis számban nevelni a jövőnek tudósokat, akik majdan ezt a hivatást tőlük átveszik. Újabb eredetű, de nem kevésbé magasztos az egyetemnek harmadik hivatása, nevelni a haza részére a polgárokat, akik el vannak látva a szellem fegyverével." Majd hozzátette: "a mi egyetemünknek van még egy negyedik, különleges hivatása is: hogy a nagy magyar Alföldnek szellemi központja legyen". A szegedi egyetem orvoskarának, később az orvostudományi egyetemnek kiváló professzorai - élükön az egyetem Nobel-díjas névadójával - immár több mint hét évtizeden át teljesítették mind a négy föladatukat. Legkiválóbbjaink nemzetközi hírnévre tettek szert, öregbítették Szeged és a magyarság becsületét világszerte. Illő, hogy azok az orvostanhallgatók, akik évről évre ugyanazok között a "néma falak" között sajátítják el a korszerű orvosi ismereteket, tudjanak azokról az elődökről, akik a mai modern eredmények úttörői voltak. A történelem a közösség emlékezete; az intézménytörténet a genius loci-t, a hely szellemét örökíti át újabb és újabb nemzedékekbe. Ha nem rögzítjük e kollektív emlékezetet írásba, feledésbe merül, elvész a gondolatalakítás folyamatából. E kiadvány oktatási segédletként remélhetően ösztönzi a SZOTE hallgatóit, tanárait és dolgozóit az intézmény múltjának megismerése révén egyetemi polgári tudatuk megteremtésére, erősítésére. Ezzel a helyi patriotizmust is fokozva hozzájárul a nemzeti öntudat egészséges fejlesztéséhez. Ezért van. szükség minden hasonló jellegű történeti földolgozásra. Ugyanakkor remélem, hogy a szerzőpáros szorgalmából a teljes egyetemtörténetre sem kell sokáig várnunk. Szeged, 1992. szeptember 1-jén. Péter László.« Vissza