A személyi kultusz néhány kérdése és az európai népi demokráciák

Előszó

A kommunista és munkáspártok többsége, mindenek előtt a hatalmon lévők, teljes joggal vallják, hogy a személyi kultusz és az azzal járt valamennyi súlyos és bűnös következmény idegen a marxizmus-leninizmustól, nem a szocializmus építésének szükségszerű velejárója. Az épülő, fejlődő szocializmus nem törvényszerűen termeli ki a személyi diktatúrát, a súlyos politikai, gazdasági és eszmei torzulásokat és a törvénysértéseket. Ennek ellenére azonban tapasztalatokból tudjuk, hogy a szocializmus mint olyan eddigi önmagában és önmagával nem garantálta a személyi kultusz megjelenésének és káros ismétlődésének elkerülését. Elég csak utalni arra, hogy a sztálini személyi kultusz kialakulása és eluralkodása után az kiterjedt valamennyi lényeges velejárójával együtt a népi demokratikus országokra is és az SZKP XX. kongresszusának s a testvérpártoknak ellene indított sokoldalú küzdelme ellenére újból és újból felüti a fejét ezt követően is az egyik-másik szocialista országban.
A személyi kultusz, a sztálini önkény a Szovjetunióban vagy pl. Magyarországon a Rákosi-Gerő klikk uralma a szocialista társadalom természetét ugyan nem változtatta meg, de mind elméletben, mind gyakorlatban súlyos nyomokat és csúnya sebeket hagyott abban hátra. Néhány alapelvet elferdített és mérhetetlen károkat okozva és megbocsáthatatlan bűnöket elkövetve lehetetlenné tette, hogy a szocialista építés lehetőségeinek egészét, a maximumát kihasználhassák e népek az új társadalomban való előrehaladásra, anyagi, kulturális és társadalmi-politikai életük jobbá, szebbé és szabadabbá tételére. Vissza