Előszó
Kutatásunk tárgya: a magyar irodalom kultikus szokásrendje jelenségeinek vizsgálata a kialakulás és a megszilárdulás korszakában, a XIX. század közepén.
Az irodalmi kultusz kutatása aránylag rövid időre, bő fél évtizedre tekinthet vissza. Az MTA Irodalomtudományi Intézetében - Dávidházi Péter vezetésével - szerveződött az ún. „Kukucs", azaz a kultusztörténeti kutatócsoport. Dávidházi Péter kutatásainak egyik rétege adta ehhez az indító motivációt: hosszú ideig tanulmányozta, majd monografikus igénnyel feldolgozta a hazai Shakespeare-kultusz történetét, jelenségeit.1 Mindeközben olyan általánosnak ható megállapításokhoz jutott, amelyek nyomán rá kellett jönnie arra, hogy ezek a jelenségek elszakadtak Shakespeare utóéletétől, s nemcsak az angolszász irodalmi tradícióra érvényesek.
Mindezekkel összefüggésben a magyar mellett francia, ír, cseh, német, orosz stb. témák megvitatására is sor került.
A Petőfi Irodalmi Múzeumban rendezett első nagy konferencián kiderült, hogy ez a kérdéskör a gyakorlati szakemberek közül elsősorban a muzeológusokat érinti, akik mindennapi tevékenységük közben eddig is a kultusz cselekvő irányítói voltak.
Jelen kutatásainkat is innen eredeztetjük, noha kétségtelen tény, hogy szakmai működésünk két évtizede alatt de főleg a második évtizedben, számos olyan kultusztevékenységben vettünk részt, amelynek kései tudatosítása az elméleti kutatások kezdeti eredményeivel vált nyilvánvalóvá. Pl. a csesztvei Madách-ünnep kezdeményezése és rendszeressé tétele, amely egyértelműen a stratfordi Shakespeare-„ősünnep" rendjét követi, annak a legcsekélyebb ismerete nélkül. Ez jelzi is a kultusz-beállítódás jelenségeinek spontán kialakulási és érvényesülési gyakorlatát, illetve az irodalmi kultusz és általában a kultusz jelenségeinek abszolút érvényű összefüggéseit.
Dávidházi Péter elméleti alapvetésében a kultusz jelenségeinek három színterét különbözteti meg: „A kultusz, mint beállítódás, mint szokásrend és mint nyelvhasználat. Ezek az ő fogalmi rendszere szerint az alábbiakat jelentik: „A kultusz mint beállítódás, bizonyos szellemi vagy anyagi értékek rajongó, mértéket nem ismerő, mindenekfölötti tisztelete, tehát teljes és feltétlen odaadás, mely imádata tárgyát minden szóba jöhető vád alól eleve felmenti; mint szokásrend, szentnek tekintett helyek fölkereséséből, ereklyék gyűjtéséből, szövegek áhítatos gondozásából, szent idők megünnepléséből, szertartásokon való részvételből és életszabályozó előírások betartásának igyekezetéből áll; mint nyelvhasználat pedig túlnyomórészt olyan (magasztaló) kijelentésekben ölt testet, melyeket sem bizonyítani, sem cáfolni nem lehet, mert részletes tapasztalati ellenőrzésükre nincs mód."
Vissza