A szegénység fénye (dedikált példány)

Előszó

Megszállott

Az őszi szel beletúrt a fák lombkoronáiba és sorra rázta, hogy szőnyeget terítsen az útra a sárgult, fonnyadt levelekből. Az összezsugorodott levelek gurultak, ropogtak lépteim alatt. Az utca hajnali csendje álmosan, sötéten telepedett a Wekerlei kertekre. Sehol egy ember, egy teremtett lélek. Nyomasztott az egyedüllét. Karórámat lestem, lassított léptekkel haladtam. Az apró házak ablakaiból az ébredő fények még nem vetődtek ki az útra, s nem tudtam leolvasni az időt. Odébb a gyéren világított útkereszteződésben nyúlánk farkaskutya állta el utamat. Megtorpantam. Nem félek a kutyáktól, de tartok tőlük. Az óvatosság soha sem árt. Wekerle-telep kertjeinek őrzői kiszámíthatatlanok. Minden idegszálammal a kutyára összpontosítottam, közben lépkedtem feléje, mintha ott sem lenne. A kutya mozdulatlanul állt. Markom a táska fogantyúját úgy szorította, hogy belénedvesedett. Mellé értem, a kutya megmozdult s a sápadt villanyfényben tekintetünk találkozott.A torkomban szoruló feszültség hirtelen kiáltásba szakadt...
- Tomi! Az anyád istenit, te mit keresel itt?!
Az utca felőli szomszédom fiatal farkaskutyájával kerültem szembe, melyet zsenge korától ismerek és haverkodom vele. A kutya majd felborított örömében. Felugrált, két lábra állt. Arcomat, kezemet nyalta jókedvében s nagyokat vakkantott.
- Jól van te bolondos, megszöktél és örülsz az ismerősnek. Na várj, megnézem az időt, hagyj már - veregettem nyugtatólag fej ét s nyakát.
- Leülsz! - parancsoltam rá.
Karórámra lestem.
- Három óra - képedtem el.- Az nem igaz - fakadtam ki.
A kutyát nyakörvénél fogva leszorítottam, hogy engedelmességre bírjam.
- Maradj veszteg!
Az órámat a fülemre szorítottam. Az öblöstorkú széltől fútt lombok suhogása csendesült. A mocorgó kutyán és a talpam alatt ropogó száraz levél apró zörején kívül egyebet nem véltem hallani. Állt az óra s már biztosan emlékeztem, hogy nem húztam fel az este... A hajnali villamoson nem kellett ülőhelyért tülekedni, akár vetett ágyat készíthettem volna magam számára. Tomi néhány másodpercig vágtázott a negyvenkettes után. Hűséges kutyaszíve visszahúzta, álljt parancsolt.
Egy megállón át szemlélhettem, amint az Ady Endre út közepén, a villanyfény alatt áll felemelt fejjel, beleszagolt az ébredő hajnal szabadságába, aztán megfordult, lehorgasztott fejjel visszafelé poroszkált. Vissza

Fülszöveg

Akik Kántor Zoltánt ismerik, mindig segítőkész, türelmes magatartását, emberi melegségét érzik elsősorban. Nem véletlen, hogy írásaiban is megkülönböztetett figyelmet fordít a kiszolgáltatottság problémáinak megfogalmazására. Ahogyan a kötet címe is jelzi: A szegénység fénye - életrajzi fogantatású. Műfajilag nehéz volna meghatározni pontosan ezeket az írásokat, hiszen van közöttük novellaszerű /Pacsirta; Megszállott/, szociográfiai jellegű / Szárny szegetten; Az elszámolás; Letarolt barakkok/, életkép /A salakdombok tetején; Az Apróka; A különös eljegyzés; Az utolsó dal/. A Pacsirta egyik legmegrázóbb műve: Kőbánya, Ceglédi u. 30. - az író gyermekéveinek színhelye, ahol átélte a háborút, az éhezést, a nyomort. Ezek az élmények hatással vannak legtöbb írására. Ma is azzal a hittel él - amit a szegények között tanult-, hogy "lenni kell mindig egy kéznek, amelyik érte nyúl az elesettnek".
Kántor Zoltán 1929-ben született Hajdúhadházon. Kétéves korától - apja tragikus halálától - nagyszüleinél nevelkedett. 1936-ban került Pestre. 1946-ban a Valéria-telep református egyházának önképző körében kezdett irodalommal foglalkozni. 1960-ban országos irodalmi pályázaton első díjat nyert a Pacsirtával. Munkásíróként tartják számon, amit büszkén vállal. Elsősorban a Postás Hétköznap, Bányamunkás, Aknamélyítő című lapokban publikált. Negyvenhat évet dolgozott lakatosként, ebből huszonhat évet a Bányászati Aknamélyítő Vállalatnál. 1963-ban súlyos szemsérülést szenvedett. 1964-ben választott üzemi szakszervezeti titkár lett, így nyílt igazán lehetősége, hogy másokon segíthessen. Az Aknamélyítőtől ment nyugdíjba 1989-ben.
Megjelentek írásai: a Gondjainkra bízva /1991/; Békével jöttem /1991/; Rezdül a táj /gyermekversek, 1992/ című antológiákban. A szegénység fénye az első önálló kötete.
A könyv borítóján Váci Mihály testvérének, Váci Andrásnak linómetszete látható.
Madár János Vissza