A szegények orvosa

Előszó

EGY FIATAL ORVOS ELINDUL...

1873 nyarán esett az eső. Sonnwil régi házai majd eltűntek a csendes szürkeségben. A falu végén magastornyú ház bámult a hegyek felé. A tágas, egyszerű szobában, amelyet doktor Jost Christen várószobájának nevezett ki, acélszürke fény derengett.
A szoba berendezése meglehetősen szűkös volt: hat szék és egy asztal, amelyen könyvek és folyóiratok hevertek. A sima terítő közepén egy cserép vérvörös virágú geránia virított. Ez a ragyogó vörösség volt az egyetlen színfolt a szürke délutánban.
A házat mozdulatlan csend ülte; csupán egy izgatott légy körözött zümmögve a régimódi ablak szűk keretében.
A várószoba egyik székén merevarcú parasztasszony ült. A lába előtt kendővel borított szalmafonatos kosár állt. Eres, izmos keze az ölébe hullt.
A közömbös nézőnek eszébe se jutott volna, milyen fontos személyiség is ez az asszony: ő volt dr. Jost Christen első páciense. A doktor most érkezett a faluba. Az emberek már látták, de egyelőre még a pillantásuk is elkerülte. Egymás közt csak úgy nevezték: a „jövevény". Az asszony körülnézett. Ö is tudta, hogy az első betege az orvosnak. A padló vakítóan tiszta volt. Csak az ormótlan cipői körül növekedtek lassan a tócsák. Aztán az a vidámarcú fiatalasszony, aki ajtót nyitott neki, meglehetősen csodálkozó tekintettel fogadta. Úgy látszik, őt is érdekelte az első beteg. Mosolyogva nyúlt az óhajtva várt vendég csöpögő esernyője után, azután udvariasan a várószobába vezette... Vissza