Előszó
Kapcsolatteremtés művészekkel, közönséggel
Amikor 1968 nyarán három lelkes szegedi újságíró megalapította a szegedi Sajtóházban működő Művészklubot, kevesen gondolták, hogy az még 43 év múlva is...
Tovább
Előszó
Kapcsolatteremtés művészekkel, közönséggel
Amikor 1968 nyarán három lelkes szegedi újságíró megalapította a szegedi Sajtóházban működő Művészklubot, kevesen gondolták, hogy az még 43 év múlva is tevékenyen részt vesz a Tisza-parti város egyre gazdagodó kulturális életében. A Művészklub valójában a város első civilszervezete volt, amely közelebb szándékozta hozni egymáshoz a művészeket és a közönséget.
A hátteret biztosító két napilap, a Csongrád Megyei Hírlap és a Délmagyarország minden támogatást megadott a munkához, s ebbe olykor a Magyar Újságírók Országos Szövetsége is besegített a maga módján.
De nemcsak a kapcsolatteremtésen volt a hangsúly, hanem azt is célnak tekintették a szervezők, hogy bepillantást engedjenek a műtermekbe, s így reflektorfénybe kerüljenek az alkotók is. Az ügy érdekében Hódmezővásárhely, Makó, Szentes képzőművészei is bekapcsolódtak a közös munkába. Neves művészek egész sora folytatott meghitt beszélgetést itt a közönséggel. De változtak az idők. A Sajtóház új otthont kapott. A nagy egyéniségek idővel elköltöztek Szegedről vagy - mint Vinkler László, Dorogi Imre, Tápai Antal - az élők sorából. A rendezvények megritkultak. A Bába Kiadó segítségével azonban szerencsére tovább folytatódtak a rendezvények. így 2001 októberétől ismét havi rendszerességgel mutatja be alkotó vendégeit a Művészklub.
A szegedi Művészklub, - imponáló szám - eddig 273 rendezvényt szervezett, ahol színészek, költők, írók, szobrászok, festők és tudósok vallottak munkájukról, gazdagítva ezzel Szeged kulturális életét.
Eötvös Pál a Magyar Újságírók Országos Szövetségének elnöke
Vissza