A század asszonya

Előszó

Részlet a könyvből:
Ezernyolcszázkilencvenkilenc december harmincegyedikén, vasárnap éjjel tizenegy óra után kétfogatú kocsi állt meg a lucskos-havas Andrássy úton, egy háromemeletes ház előtt. A kocsis lelépett a bakról, kinyitotta az ajtót ; a kocsiból hegyes fekete szakállú, cilinderes, fekete köpenyes, alacsony férfi a gyalogútra segített egy égő arcú, csillogó szemű, nevető szájú fiatal leányt.
- Köszönöm szépen ! Köszönök mindent! - kiáltotta a kocsiba a lány.
- Nincs mit, szívem, - felelte a bent ülő nő - gyere fel a héten, most pedig siess, ne fázz meg. Anyáékat üdvözlöm, remélem, örültek a malacnak. Makszi, kérem, jöjjön, elkésünk.
A Makszinak nevezett férfi még mindig kezében tartotta a lány kezét. Hol a hamuval teleszórt gyalogú tat kémlelte, hol meg a kocsiban maradt nőre vetett kutató pillantást.
- Hát jól érezte magát, kedves kis Julia?
- Nagyon jól! Nagyszerűen !
- Menjünk, Makszi, kérem, megfagyok itt.
A férfi ekkor elengedte a leány kezét, mélyen megemelte cilinderét, meghajolt és visszaült a kocsiba, melynek ajtaja előkelően tompa kattanással becsapódott. Júlia ott állt a gyalogút szélén, az elrobogó kocsi után nézett, világossárga szemében sóvárgó fények gyulladtak ; mosolyogva, elragadtatottan sóhajtotta : Istenem, milyen szép az élet! ... Milyen szép a feketelakkos kocsi, a szótlan és komoly kocsis, a cilinderes és figyelmes Makszi úr, milyen szép, feledhetetlenül szép Mária ... és külön a ruhája . .. milyen szép volt a színház . . . milyen gyönyörű az egész élet! Vissza