A Száz Bánat Kapuja

Fülszöveg

Kipling már jó száz esztendeje az egész „művelt világot" izgalomban tartja műveivel, írásai a legfontosabb és legégetőbb kérdéseket vetik fel, csupán nálunk maradt mindeddig „ifjúsági író": leginkább A dzsungel könyve szerzőjeként ismerjük. Nem használt utóéletének, hogy az író a történelem leghelyesebb fejlődési irányának a brit birodalom határainak kiszélesítését tartotta, az emberi civilizáció legalkalmasabb keretének ezeket a határokat tekintette. A legutóbbi időben azonban egy elhivatott, szakértő csapat jóvoltából egyre több magyar fordítás készül, s közreműködésükkel a Palatinus Kiadó Nobel-díjas sorozata Kipling újabb, eddig magyarul kiadatlan elbeszéléseivel jelentkezik. A szerkesztő Sári László egészen eltérő tárgyú és szellemű elbeszélésekből válogatott, így szerepelnek itt az író tengerésztörténetei, így sorakoznak misztikus tárgyú novellái, de olvashatunk az észak-indiai ópiumbarlangok törzsvendégeinek drámai sorsáról, bepillantást nyerünk a garnizonok romantikájába, a misszionáriusok és a katonafeleségek lelki életébe is. A Száz Bánat Kapuja remekeivel a magyar olvasók plasztikus képet kapnak Kipling művészetéről.
1907-ben a Nobel-díj bizottság tagjai Kipling „már-már mítoszteremtő fantáziájáról" beszélhettek A dzsungel könyvének (1894-95) két kötete nyomán. Ám az életmű összképe sokrétűbb. Kipling fékezhetetlen kíváncsisággal fürkészte a világ, az emberi lélek minden zugát. Az emberi természet különböző kultúrákban megmutatkozó formáit kifinomult érzékkel szemlélte és ábrázolta, az emberi és a nem emberi világ minden apró részlete felkeltette az érdeklődését. Alapos és értő módon merült el az indiai mitológiák történeteiben; az indiai bölcselet jellemzőiben és India művészetének jelképvilágában; komoly érdeklődéssel fordult a természeti világ felé; lenyűgözték őt az ember ipari civilizációs leleményei a hajózástól a vasúti közlekedésig és a hídépítésig; a gyarmati egészségügy éppúgy érdekelte, mint az oktatás kérdései; de a tengeri halászat műveletei és a brit titkos szolgálat működésének legapróbb részletei sem kerülték el a figyelmét.
"Aszerelemnemismerkasztot;különben hogyan is keresett volna egy muzulmán apa muzulmán fia hindu nőt magának, egy hindu özvegyet, Patírá bírójának a húgát? De így történt. A bíró családja zarándokútra indult Mathurába, amikor ő még csak frissen eljegyzett menyasszony volt. Ezüsttel volt megvasalva a szekerük kereke, és selyemfüggönyök takarták el a lányt. Száhib, nem siettem, hogy átvigyem őket, mivel a szél széjjelfújta a függönyöket, és megláttam Őt. Amikor visszatértek a zarándoklatról, a fiú, akivel eljegyezték, meghalt, és én megint láttam őt az ökrösszekéren. Istenemre, a hinduk bolondok! Mit érdekelt engem, hogy Ő hindu-e, dzsaina-e, szeméthordó-e, leprás-e vagy sem? Én mindenképp feleségül vettem volna, és otthont építettem volna neki itt, a gázlónál. Hogy a kilenc tilalom hetedike azt mondja, hogy az ember nem házasodhat össze bálványimádókkal? Ez az igazság? Hogy a síiták és a szunniták is ezt mondják, hogy az igazhitű nem házasodhat össze a gyaurral? A száhib talán pap, hogy ennyit tud? Na, én elmondok neki valamit, amit nem tud. A szerelemben nincs síita, sem szunnita, nincs sem tilos, sem bálványimádó; a kilenc tilalom nem más, mint kilenc kicsi vessző, melyet a szerelem tüze porrá éget. (Az Áradás című elbeszélés részlete) Vissza