A szamárbőr

Előszó

Részlet:
"Az Úrnak 1829-ik esztendejében, október vége felé, egy fiatalember lépett be a Palais Royal kapuján, még pedig abban a pillanatban, mikor a játékbankok ajtói megnyíltak. Mintha ezáltal valami természeti törvény igazolódott volna be, amely védelmet nyújt egy hatalmasan megnyilvánuló szenvedélynek. A fiatalember habozás nélkül haladt fel a lépcsőkön a játékterem felé, amelyen 36-os szám díszelgett. "Ruhatár, Uram! A kalapját kérem!" kiáltotta feléje mogorván egy apró öreg emberke, aki összegubbaszkodva üldögélt egy rács mögött a félhomályban. Amikor felemelkedett helyéről, visszataszítóan csúf arc meredt a vendégre.
Amikor a játékbank küszöbét átléped, valami törvényszerűség folytán mindenekelőtt a kalapodat rabolják el. Vajjon evangéliumi hasonlat ez? A sors útmutatása? Talán éppen szövetkezés az ördöggel, aki zálogot követel tőled? Talán azért történik mindez, hogy alázatosan, hajadonfővel jelenj meg azok előtt, akik a pénzedtől akarnak megfosztani? Vagy talán éppen a rendőrség kandi szeme működik itt, amely mindenbe belekukkant és érdekében áll, hogy a kalaposodnak a nevét, vagy éppen a tiedet megtudja, még pedig a kalapod béléséből? Vagy tán mértéket óhajtanak venni a koponyád alkatáról, hogy alapos statisztikát dolgozzanak ki a játékosok fejméretéről? Erről a dologról nem nyújt felvilágosítást a hatóság. De tudd meg: amikor lépteidet a zöldasztal felé irányítod, kalapodat épp oly kevéssé mondhatod a magadénak, mint saját személyedet. A játék rabjává lettél tenmagad, a pénzed, a kalapod, a botod és a felsőkabátod. Amikor elhagyod majd a játéktermet, csípős epigramma mutatja képszerűen, hogy még valamid megmaradt, mert hiszen ime, visszakapod a holmidat. De ha történetesen új volt a kalapod, akkor saját károdon tapasztalod majd, hogy bizony jobb lett volna egy játékos jelmezét magadra öltened." Vissza