A szalakóta

Előszó

Részlet a könyvből:
"Legtarkább madaraink, a szalakóta, a gyurgyalag, a jégmadár vagy a sárgarigó legközelebbi rokonai, fajtársai valamennyien a déli, elsősorban a trópusi tájakon élnek. Európa szívében felejtkezett képviselőiket ezért nyugodtan trópusi emléknek is nevezhetjük. Emléknek azokból az időkből, amikor Magyarország mai területén vízilovak éltek, délszaki növények zöldelltek és igazi trópusi klíma uralkodott. A coraclas nemzetségbe 8fajt sorol a madárrendszertan, de közülük csupán egy, a mi szalakótánk fészkel Európában, a többi Afrikában, illetve Ázsiában él. A csóka nagyságú szalakóta feje, nyaka és egész alsóteste gyönyörű égszínkék, a tollak megfelelő világítás mellett zöldes fényben csillognak. Ilyen színű a szárnyfedők egy része is. A madár háta és vállai gesztenyebarnák, evezői feketés-barnák, a faroktollak közül a középső pár zöldesbarna, a többi a tövi részén sötétebb, a hegyük felé világosabb kék színű. A szélső tollpár vége elhegyesedő, feketés színű és túlér a többieken. Hím és tojó hasonló színezetű, a fiatalok fakóbbak, szélső faroktollaik még nem hegyesek, nem nyúlnak túl a többin és fekete csúcsuk is hiányzik.
Ültében a szalakóta, elsősorban erős fekete csőre miatt kékesbarna varjúra emlékeztet, csodálatos színezi különösen repülés közben érvényesülnek. Röpte egyébként egyenes vonalú, varjúszerű, de amikor ügyesen siklik a fák ágai között, kicsit galambokra vagy a sárgarigóra is emlékeztet. A fiatalok súlya közvetlenül a kelés után 10-12 gramm, ez a súly 17 napos korukra kb. 140 grammra növekszik, körülbelül ugyanennyit nyom egy kifejlett madár is. Csak az őszi vonulást megelőzően híznak meg egy kicsit."
Vissza