Előszó
Illyés Gyula tudta. Ő nevezett így minden magyart, minket együtt, Önt, őt, kimondatlanul és szerényen önmagát is. Múltunkban és jelenünkben. A szabadság népe. Jó lenne hinnünk és elhinnünk végre....
Tovább
Előszó
Illyés Gyula tudta. Ő nevezett így minden magyart, minket együtt, Önt, őt, kimondatlanul és szerényen önmagát is. Múltunkban és jelenünkben. A szabadság népe. Jó lenne hinnünk és elhinnünk végre.
S én teszem hozzá, hogy tizenötmillió magyar közös történelme. Ezeregyszáztizenegy (1111) év 895-896, a honfoglalás óta. Ezeregy (1001) év 955, Augsburg és 1956 között, sokszor ezeregy sötét éjszakával. De sohasem tudtak legyőzni bennünket.
Ez a könyv a művészek emlékezése műveikkel. Vásznon, szoborban, versben, rajzban. Az igazság pillanatai az örökkévalóságnak. Kondor Béla 1956. november 4-ét jegyezte A simái című metszete alá - s Dózsával idézte a szabadságot. Kocsis Imre diákként rajzolta ma is nagy erejű alkotásait. Melocco Miklós szobrai olyan erőt sugároznak, mintha mindig mi győznénk - és ezért győzünk is. Kő Pál aláhulló pávája vasba verve. Ez is az igazság része. Kubinyi Anna szőttesei a tiszta lélekhez szólnak, fájdalmasan, mint a „Tömegsír". Győrfi Sándor szobrai sok vidéki városban hirdetik a lét és a bátor halál dilemmáját. Ágh István írásai a harcok alatt megsebesült diák fájdalmát és megbántott igazságérzetét, a hős lány iránti szeretetét adják vissza az érett költő nyelvén. Búza Barna kilencvenhat évesen elkészítette '56 mindig előttünk tartható emlékérmét: a marokra szorított lyukas zászlót, ami mindenki kezét keresi. Wass Albert azoknak állít irodalmi emléket, akik Erdélyben hitték, hogy eljött az igazság napja. Szokolay Sándor a rekviem, az oratórium zenei nyelvét keresi a dráma megírásához. Zsigmond Vilmos magával vitte életét és a fotón megörökített, vissza másként nem is idézhető korabeli Budapestet, s most átadta nekünk. Mindannyian A Magyar Művészetért Díj kitüntetettjei.
És legjobb íróink, költőink '56-ban, a forradalom és szabadságharc legmélyebb pillanatfelvételei, teli reményekkel és félelmekkel: mi lesz velünk? De tehetünk-e mást?
A szabadság népe emléket állít azoknak, akiknek menekülniük kellett, mert harcoltak srácként: Kulcsár Ervin, Terényi Ferenc nem díszfigurák, hanem halált megvető bátor emberek. S mert az ügy elbukott, mentették az életüket, feladták az addigit az ismeretlenért. Szabadságharcosok örök fájdalmakkal. S visszaidézzük a korabeli Ausztriát, a remény első lépcsőfokát Leo Wallner segítségével.
Könyvünk a művészet és a puszta kézzel vívott szabadságharc találkozása. Olyan pillanatok, amelyek ugyanúgy soha nem ismétlődnek meg: az ihletés és az elsüvítő golyó. Művészek és forradalmárok.
Vissza