A statisztikai mechanika analitikus módszerei

Előszó

A múlt század második felében, amidőn a fizikában végleges diadalt aratott az anyag szerkezetének molekuláris szemlélete, az elméleti fizikának számos új, jelentős és komoly feladata támadt. Elsősorban meg kellett mutatnia, hogy a fizika legtöbb ágának, így a termodinamikának alaptételei is szükségszerű folyományai az anyag atomos felépítésének. Régebben ezeket a tételeket az esetek többségében úgy tekintették, mint tapasztalati úton nyert természeti törvényeket, elméleti megalapozásukra ekkor nyílt először lehetőség. E megalapozás kiindulópontja csak olyan felfogás lehetett, amely szerint az anyag nem más, mint egymással kölcsönhatásban álló kicsiny részek igen nagy számának összessége. Azonban e részecskék tulajdonságai és kölcsönhatásuk törvényei szinte teljesen ismeretlenek voltak, és a feladat fő nehézsége éppen ebben volt. Ha ennek ellenére úgy tekinthetjük, hogy napjainkban ez a feladat lényegében már megoldódott, akkor ezt az itt alkalmazott, valószínűségszámítási alapokon nyugvó, statisztikai módszerek hatékonyságával kell magyaráznunk.
A valószínűségszámítás - a tömegjelenségek matematikai elmélete - egész stílusa folytán predesztinálva van arra, hogy olyan helyzetben, mint amilyet az előtt leírtunk, a tudományos kutatás eszközéül szolgáljon. Ez a tudomány a tömegjelenségeket vizsgálja, és e jelenségeknek olyan törvényszerűségeivel foglalkozik, amelyek éppen tömegjellegükből következnek és amelyek jelentős mértékben függetlenek a vizsgált tömeget alkotó egyes objektumok egyéni vonásaitól és sajátságaitól. A bennünket érdeklő esetet tehát úgy tekinthetjük, hogy a valószínűségszámítás módszerei lehetővé teszik messzemenő következtetések levonását, alig használva fel egyebet, mint az anyag atomos szerkezetének tényét és az anyagot alkotó részecskék természetére és kölcsönhatására vonatkozó néhány egészen általános feltevést. Vissza