A sötét nevetés

Előszó

Részlet a könyvből:

"Bruce Dudley az ablak mellett állott, amelyet festékfoltok pettyeztek és amelyen keresztül halványan lehetett látni először egy halom üres ládát, aztán egy többé-kevésbbé kövezett gyárudvart, amely meredeken lejtősödött lefelé és az udvaron túl az Ohio folyó barnás vizét. Nemsokára elérkezik az idő, hogy ki lehessen nyitni az ablakokat. Nemsokára itt a tavasz. Bruce mellett, a következő ablaknál, Sponge Martin állott, egy tömött, fekete bajuszú, vékony, de izmos kis öreg férfi. Sponge bagózott és a feleségével néha, fizetési napokon, együttesen be szoktak rúgni. Évenként egynéhányszor, az ilyen napok estéin, nem ettek odahaza, hanem elmentek valamelyik vendéglőbe, a domboldalon, Old Harbor város üzleti negyedében és ott elegánsan megvacsoráztak.
Vacsora után felpakolta szendvicset meg négy pint kentuckyben készült csempész-whiskyt és kimentek halászni a folyóra. Ez azonban csak tavasszal, nyáron és ősszel történt meg, amikor az éjszakák enyhék, a halak pedig harapósak voltak.
Rőzsetüzet raktak, aztán leültek melléje, miután kivetették a hálót a macskahalra. A parton fölfelé menet, körülbelül négy mérföldnyire, volt egy hely, ahol valamikor, a folyó élénk napjaiban, egy kis fűrészmalom állott, meg egy fatelep, amely ellátta a folyami gőzösöket tüzelővel. Ide igyekeztek. Hosszú sétaút volt ez és sem Sponge, sem a felesége nem volt már nagyon fiatal. De mind a kettő szívós, izmos kis emberke volt, meg aztán ott volt az árpapálinka, amitől felvidámulhattak az úton. Ez a whisky nem volt megfestve, mint a kereskedésben kapható lőre, hanem tiszta fehér volt, mint a víz. Ugyancsak kaparta és égette a torkot, hatása azonban gyorsnak és tartósnak bizonyult..." Vissza