A Sóstói Nemzetközi Művésztelep öt éve

Előszó

Ötéves a Sóstói Művésztelep
Mikor nyár végén a nagy forgalom Sóstón csillapodni kezd már, és a sötétzöld fák áganként borulnak színekbe, a sétálók festegető, rajzolgató emberekkel találkozhatnak. Az 1970 óta minden év szeptemberében megrendezésre kerülő nemzetközi művésztelep vendégeivel.
Ideális volt a környezet például Nagy Sándornak. Örökösen az erdőt bújta, s mindig újabb növény és bokorformációkat fedezett fel, s végtelen türelemmel tollával izgalmas tömegekké alakította. De a közvetlen környezet is sokakat megfogott. Sokszor a szobából sem kell kimenni, Boborikin az ablakon beáramló színek és fények hatásának adta át magát. Gyilov és Novák megfestette a víztornyot, Nagy Előd a régi fedett uszoda bejáratát, Gerencsér a Svájci-lakot, vagy Popek az épület zsalugátereinek ritmusára csodálkozott rá. Batári a fákat mint emberi jellemeket állította elénk, s egyik alkalommal Huszár is készített a tölgyfákról egy sorozat "portrét".
A körző szárát, mellyel a sóstói művészek működési körét megrajzolhatjuk, egyre nagyobbra lehet nyitni. Podljanszkij a Cugoson talált klasszikus harmoniákra, Dabov a villasoron festegette sorozatának egyre kevésbé konkrét házait, Forev a Dohány utcán, Holló utcán vázolta indulás előtti délelőttjének falusi hangulatú képeit. A németek viszont inkább északnak tartottak, Wagner Búj, Ibrány csupavirág utcáiban talált érdekes témát, Friedrich, Maerk pedig a Tiszánál érezték jól magukat. Vissza