A sors kiválasztottja (dedikált példány)

Fülszöveg

Négy évszázad távolából idézi fel Bocskai István alakját a magyar történelem avatott tollú krónikása, Takács Tibor. A múltba visszanéző olvasó szereti tudni: milyen volt, milyen lehetett a fejedelem, aki ma is benne él a köztudatban, és nem csak négyszázados évfordulója miatt. Bocskai jelképe az örök magyar szabadságnak. Izgalmas kérdés, hogyan lesz a császári udvarban nevelkedett, Habsburg-párti ifjúból nemzete hőse, hogyan ismeri föl és viszi végbe a némettől és töröktől független haza megteremtését. Hogyan lesz dédelgetett vezére a hajdúk sokat szenvedett népének, s viszi végbe a nagy csodát: két pogány közt is lehet független Magyarország.
Bocskai persze tragikus hős is egyúttal. Az utolsó bizánci császár aranykoronáját illeszti fejére a nagyvezír Rákos mezején, de le is veszi róla azonnal Bocskai, mert amíg Szent Istváné nem illeti fejét, nem kell neki idegen korona. Rövidre szabott élete keveset engedett tervei megvalósításából, de a hajdúk letelepítése többet ér minden aranykoronánál.
Milyen volt Bocskai? Mire szánta sorsa? Mivé tette a szerelem? Ez is olvasható Takács Tibor regényében, és persze nem kerüli meg rejtélyes halálának történetét sem. Két héttel ötvenedik születésnapja előtt tett testamentuma a korabeli magyar próza egyik remeke.
Krauss György, az erdélyi Segesvár jegyzője ezt írta föl róla városa történetében, Bocskai halála után hatvan évvel: „A régi római császárokhoz: Juliushoz, Augustushoz, Trajanaushoz és másokhoz lehetne hasonlítani." Vissza