Előszó
A refektórium homályában hárman ültek. A nap akkor bukkant fel a siklósi dombok alól, vörösre izzott, álmos képet kíváncsian dugta be a klastrom ebédlőjének ólomszegélyes ablakán. Hűs reggeli...
Tovább
Előszó
A refektórium homályában hárman ültek. A nap akkor bukkant fel a siklósi dombok alól, vörösre izzott, álmos képet kíváncsian dugta be a klastrom ebédlőjének ólomszegélyes ablakán. Hűs reggeli fuvallat cirógatta meg a bennülök képét. Ciprián atya, a gyüdi klastrom perjele és Anzelmus páter épp reggelihez kezdtek, amikor Keresztúri Bálint, a siklósi várúr fia toppantott' be hangos köszöntéssel.
- Dicsértessék az Úr Jézus!
- In aeternum, ámen! - felelék reája a páterek s otthagyván a reggelire készített szerény ételeket, az érkező ifjú elé indultak.
A perjel balkezével megsimogatta Bálint bozontos üstökét, amikor az nagy alázattal hajolt alá és ajkához emelte Ciprián atya jobbját.
- Mi szél hozott, édes fiam, ily hajnali időben? - kérdezte Ciprián atya.
- Azután, választ sem várva, tette hozzá:
- Jöjj, tarts vélünk! Bizonyára reggeli előtt vagy magad is!
- Köszönöm, túl vagyok mán rajta!
Leült az asztal mellé s egy ideig csendben, szótlanul nézte a két szerzetest, szülei után szívéhez legközelebb álló két embert, amint falatoztak...
Vissza 
Folytatás Microsoft-tal