A siker neve Oscar

Előszó

Van az a kis szobor, az a kardos-morcos figura. Ahhoz képest, hogy milyen mogorva, elég szépen csillog és Oscar névre hallgat, legalábbis nemhivatalosan. Mindenki ismeri, aki kicsit is érdeklődik a mozi világa iránt. Zajos, fényes és puccos ünnepség keretében osztja minden év februárjában az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia. Szóval Oscart mindenki ismeri, de vajon jól ismeri-e? Előttem az Oscar-szobor amúgyis nehezen olvasható arcvonásainak kettőssége akkor kezdett derengeni, amikor a kiszámíthatatlan, de néha kellemes meglepetésekkel is szolgáló riportersors először vitt el egy Los Angeles-i díjátadó gálára.
Történt ez a kilencvenes években, amikor már nálunk is próbálkoztak az Oscar-gála élő közvetítésével, jóllehet a kilencórás időkülönbség miatt Európában ez elég reménytelen vállalkozás. Az új amerikai mozicsatorna, a HBO akkoriban Magyarországot választotta kiskapunak, amelyen besétálhatott Kelet-Európába, s pár éven keresztül próbálkozott is az Oscar-gálák élő közvetítésével. Akkora érdeklődést csiholni azonban nem tudott, hogy néhány ezer mindenre elszánt filmrajongón kívül bárkit a tévé-képernyő elé ültessen egy olyan est kedvéért, mely a sztárok érkezésével és az interjúkkal együtt vagy tíz órán át tart, s melynek minden fénypontja valahol éjjel kettő és négy óra közé esik. Hiszen a legérdekesebb kategóriákban - a Legjobb film, a Legjobb rendező, a színészi alakítások, a Legjobb idegennyelvű film - hazai idő szerint ezekben az órákban hangzik el a bűvös és lefordíthatatlan mondat arról, hogy a jelöltek közül végül is kié lesz a szobor: „AND THE OSCAR GOES..."! Vissza